Pazarlás helyett ételmegosztás

Ételmegosztó internetes portál indult Ausztriában azoknak, akik nem szeretik kidobni a feleslegessé vált, de még használható élelmiszereket, illetve azoknak, akiknek jól jön egy doboz joghurt, egy fél doboz tojás vagy egy csomag hagyma. Ez igen fontos kezdeményezés, mivel a fejlett gazdaságokban a megtermelt élelmiszer mintegy fele a szemétbe kerül és ennek a hulladéknak a fele is elég lenne ahhoz, hogy megszüntesse az éhezést a világban.

Kép:PP archív

A Myfoodsharing.at honlapon magánszemélyek, gyártók és kereskedők is közzétehetik felesleges, de még le nem járt szavatosságú élelmiszereiket. Nem kell a szemétbe kerülnie az ételnek, ha valaki egy vendégség előtt túl sokat vásárolt be, ha nyaralás előtt ki akarja üríteni a hűtőszekrényt, vagy ha egy kereskedő nem tudja eladni a már nem egészen friss árut - vallják az ötletgazdák. Az élelmiszer kapóra jöhet olyanoknak, akik a hétvégén nem találnak nyitva tartó üzletet, vagy akik anyagi okokból rászorulnak – írja az MTI. A részvétel feltétele az, hogy az ételért nem szabad pénzt kérni. A honlapra felkerülhet az élelmiszer gyártási és lejárati dátuma, s az is, hogy honnan és mikor lehet elhozni. Élelmiszer-biztonsági okokból nem lehet elajándékozni vagy elcserélni a portálon olyan élelmiszert, amely nyers tojást vagy halat tartalmaz.

Az internetes portál működtetője a Foodsharing.de nevű német egyesület, amelyhez Németországban már 18 ezren csatlakoztak. A Foodsharing.de alapítója Valentin Thurn író, dokumentumfilmes, aki Taste the Waste (Kóstold meg a szemetet) címmel dokumentumfilmet forgatott arról, hogy milyen sok élelmiszer végzi a szemétben a világban. A német egyesület ausztriai partnerei egy osztrák jótékonysági szervezet és az osztrák környezetvédelmi minisztérium.

"Ausztriában évente 157 ezer tonna felhasználható élelmiszer kerül a szemétbe" - figyelmeztetett Nikolaus Berlakovich miniszter. Tavaly az USA-ban összesen 33 millió tonna ételmaradék került szeméttelepekre és szemétégetőkbe. Az Európai Unióban a szemétbe dobott élelmiszer 42 százaléka a fogyasztóktól származik, és az összes vásárolt élelmiszer egynegyede végzi hulladékként.

A hazai kezdeményezésekről itt olvashat.

Hol keletkezik a szemét?
Az élelmiszerpazarlás több ponton is jelentkezik. A kevésbé fejlett országokban elsősorban a gyártás és az áruelosztás során keletkezik hulladék, az általános élelmiszerhiány ellenére. Ha van ellátmány, a rossz útviszonyok miatt összevissza dülöngélő teherautókban nyomódnak össze a termények. A hűtőszekrények hiánya és a magas hőmérséklet is felgyorsítja a romlási, erjedési folyamatot. A fejlett országokban viszont elsősorban a háztartásoknál keletkezik hulladék, többek között a szükségesnél több és nem megfontolt élelmiszervásárlás, az élelmiszerek nem kellően hatékony felhasználása vagy éppen tárolási hiányosságok miatt.

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo