Óriási biznisz az illegális erdőirtás

A faanyagok piacának 30 százaléka illegális erdőirtásból ered. Egyre több papíripari márka szerződik tanúsító cégekkel, hogy kizárja ellátási láncából a törvénysértő fakitermelőket. Így a vásárlók is felelősen vásárolhatnak "erdőirtásmentes" árucikkeket, mert ezt címke jelzi a terméken.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Évente közel 75 millió holdnyi, azaz 30,351 millió hektárnyi erdőt irtanak ki engedély nélkül. Ez 303 514 négyzetkilométert jelent. Mivel hazánk 93 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, ez több mint három Magyarországnak felel meg. Kétségtelen tehát, hogy az illegális erdőirtás óriási biznisz. Az Interpol becslése szerint nagy a valószínűsége, hogy a faanyagok kereskedelmének 30 százaléka jogsértően kivágott fákból ered. Ez a hányad 150 milliárd dolláros forgalmat jelent.

Az erdőirtásból származó fák talán legnagyobb felvevőpiaca maga az Egyesült Államok. 2016-ban például a padlóléceket gyártó Lumber Liquidators óriáscéget 13 millió dollárra bírságolta az USA-ban az Igazságügyi Minisztérium, amiért illegális erdőirtásból származó orosz fákat importált az Egyesült Államokba. Habár ez kis összeg ahhoz képest, hogy a cég éves árbevétele 2016-ban 961 millió dollárt tett ki. (A vállalat egyébként nevében és logójában dollárjellel jelzi az s betűt: Lumber Liquidator$).

fotó: Greenpeace

Bonyolítja a helyzetet, hogy a világ számos pontján az erdőirtás -bizonyos körülmények között- nem számít illegális tevékenységnek. Ha például ingatlant fejlesztenek a kivágott erdő helyén vagy olajpálma-ültetvényt létesítenek a helyén -hogy ellássák a világpiac éhségét a pálmaolaj iránt, mely a testápolóinkban, a csokirudakban, a vajban és kozmetikai szerekben végzi-, akkor az erdők kivágását még akár "fejlődésnek" vagy "fejlesztésnek" is tekintik gazdasági értelemben.

Természetesen az erdőirtás megakadályozására nem az a megoldás, hogy holnaptól egy fát sem vágunk ki, hiszen mindannyian vásárolunk és fogyasztunk fából készült termékeket, a bútortól, a papírlapon át a ceruzáig - habár a faalapú papírgyártás kiválthatná a kender alapú papírelőállítás.

A vanília ára: erdőirtás és gyilkosságok
A világ első számú vaníliaexportőre Madagaszkár. A vanília magas árfolyama miatt farmerek és bűnözők vetélkednek egymással, s az erdőket is irtják az ültetvények létesítése érdekében.
A kérdés az, hogy miként termelik ki a fát, milyen arányban újítják meg az erdőt új facsemetékkel. Erről szól a felelős erdőgazdálkodás. A Target, a Wal-Mart, a Costco áruházláncok elkötelezték magukat amellett, hogy illegális erdőirtásból eredő termékeket nem árusítanak, de olyan márkák is bejelentették, hogy kiszűrik ellátási láncukból a jogtalanul kivágott fákat, mint a McDonald's, a General Mills fafeldolgozó, a Kimberly-Clark zsebkendő- és egészségügyi papír-gyártó, vagy a fogyasztási cikkeket előállító cégóriás, a Procter & Gamble.

Ehhez azonban átlátható ellátási láncok és részrehajlás- és korrupciómentes minősítő cégek kellenek, melyek különbséget tesznek a felelősen és fenntarthatóan menedzselt erdők, és az ökoszisztémákat kiírtó, pótolni nem akaró fakitermelő vállalatok között. Mivel az említett mindent megtesznek majd, hogy kommunikálják részvételüket az erdőirtás elleni harcban, s eszerint címkézik fel termékeiket, a fogyasztó figyelmének homlokterébe kerül a probléma, s ezentúl e szempont szerint is szavazhat dollárjaival, eurójaival vagy éppen forintjaival: olyan árucikkeket vesz, amik garantáltan erdőirtás-mentesek.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo