Egy új, tengeri védelmi területet létrehozását javasolja az Európai Unió az Antarktisz partja körül, a Weddell-tengeren. A mintegy 1,8 millió négyzetkilométeres területen 14 ezer különféle állat- és növényfaj él, és egyike az utolsó, még viszonylag érintetlenül maradt tengeri területeknek. Az Antarktisz az egyetlen olyan szárazföldi terület a bolygónkon, amely egy államhoz sem tartozik, a körülötte fekvő tengeri területek védelméért pedig az „Antarktisz tengeri kincseiért felelős bizottság”, a CCAMLR felel, amelynek az Antarktisz-szerződést aláíró 24 ország, köztük az EU is tagja. A bizottság 2009-ben már kijelölt egy védelmi területet a Déli-Orkney-szigetek körül, a most javasolt Weddell-tengeri terület mellett még a Ross-tengeren és a kelet-antarktiszi vizek védelméről jelenleg is folyik a vita.
A halászati lobbi ellenállása és az egyes országok területi igényeihez való ragaszkodás miatt azonban egyre kisebb az esélye a megállapodásnak. Mint azt a Science magazin aktuális számában Cassandra Brooks, a Stanford School of Earth, Energy & Environmental Sciences kutatója megírta, két év alatt a védeni tervezett terület méretét 30–50 százalékkal csökkentették a bizottsági tagok, és még ez sem volt elég a megállapodáshoz. Vagyis a világpolitika beleszól az Antarktisz védelmébe. A bizottságban születő döntések ugyanis csak akkor érvényesek, ha a résztvevők egyhangúan hozták azokat. Kína és Oroszország azonban évek óta blokkolják a megállapodást, az elmúlt évek eseményei, a Krím annektálása, az emiatt bevezetett embargó (ami egyébként úgy tűnik, korántsem fáj az oroszoknak), a szíriai konfliktus pedig azt eredményezték, hogy a felek között a bizalomnak a szikrája is hiányzik a megegyezéshez.
A szárazföldekért is megy a vita
Nemcsak a tengerekért folyik a harc: a hatodik kontinens ugyanis gazdag ásványkincsekben, méghozzá olyan, ritka földfémeknek nevezett anyagokban is, amelyek a mobil- és információs technológia forradalmának köszönhetően igencsak keresetté váltak az elmúlt években. De bőségesen akad ott földgáz és kőolaj is. Az idén 55 éves Antarkisz-egyezmény értelmében 2048-ig nem lehet semmiféle bányászati tevékenységet folytatni a területen, de ennek ellenére már most folyik a helyezkedés, hogy ki kapja majd a legnagyobb falatot a szűzterületből.
2009-ben például éppen Nagy-Britannia terjesztette be kérvényét az ENSZ elé, amelyben egymillió négyzetkilométeres szeletet követelt magának a fehér kontinensből. (Ez éppen négyszer akkora, mint az Egyesült Királyság teljes szárazföldi kiterjedése.) 2008 novemberében pedig a Falkland-szigetek (Las Malvinas) körüli vita újult ki Argentína és Nagy-Britannia között: a huszonöt éve tartó, máig lezáratlan konfliktus egyik eleme szintén a Déli-sarkvidékhez kapcsolódik. Ugyanis a Nagy-Britannia fennhatósága alatt álló déltengeri szigetcsoport földrajzi közelsége miatt akár igényt lehetne formálni a későbbiekben az Antarktisz egy további szeletére.
A következő viták a szakemberek szerint már a turisták számának korlátozásáról fognak szólni. Míg a 90-es évek elején évente alig 7 ezren látogattak a nagy jégre, addig ma már majdnem 50 ezren.
A fehér kontinens még egy kincset érő nyersanyaggal rendelkezik: itt található a Föld édesvízkészletének hetven százaléka. Jelenleg 7 milliárdra tehető az emberiség létszáma, de ez 2030-ra valószínűleg meghaladja majd a 9 milliárdot, ráadásul a fejlődő országokban egyre nő a vízfogyasztás, így pedig a víz iránti kereslet. Bolygónk ugyan gazdag vízkészletekkel rendelkezik, – a Föld felszínének 76 százalékát víz borítja –, azonban ennek csak alig 4 százaléka édesvíz. A felhasználható mennyiség tehát véges, és az elszennyezés miatt egyre kevesebb is. Mint arra az ENSZ 2011-ben kiadott jelentése rámutat, a világ legtöbb régiójában már meghaladtuk azt a bűvös pontot, amikor a természetes körforgás még képes pótolni az emberek által elhasznált vagy beszennyezett édesvizet. A felhasználható mennyiségből tehát egyre kevesebb lesz, ezért a maradékért várhatóan már a következő évtizedekben véres háborúk fognak kitörni.
A világ számos területén már most súlyos gondot jelent az édesvízkészletek csökkenése, társadalmi feszültségeket kelt, és népvándorláshoz vezet, ami szűkebb régiónkra is kihathat. A vízkérdés nem ismer határokat. Jelenleg mintegy 2,5 milliárd ember nem jut egészséges ivóvízhez, Magyarországon is több százezer ember ivóvize szennyezett arzénnal. Világszerte több százmillió ember azonban olyan kilátástalan helyzetben van, ami számunkra elképzelhetetlen: a mosogatáskor elfolyatott víz számukra a szó szoros értelmében a túlélést jelenti. És nem csak a sivatagos afrikai vagy ázsiai területekre kell gondolnunk! A fejlődő országokban, mint Kína vagy India sem engedhetik meg maguknak az átlagemberek, hogy felelőtlenül pocsékolják az ivóvizet. A beláthatatlan méretű édesvíz feletti uralom tehát lassan mindennél többet ér majd.
