Atombunker magoknak – de miért?

2014. május 10. szombat - 10:01 / Kriston László
  •    

A növényvilág genetikai örökségének megőrzése érdekében már évek óta működik egy magbank Norvégiában: a bunkerben akkor is megőrződnek a növények magvai, ha atomkatasztrófa történik a Földön. De a világ kormányainak nem kis része nem hajlandó behelyezni az állományát. Ennek okaira világít rá a Seed Battles című film, melyet a thesszaloniki dokumentumfilm-fesztiválon láttunk.

Mínusz 20 Celsius-fokos hőmérsékleten tárolják a magokat a norvégiai Spitzbergákon (norvégül: Svalbard), a jeges-tengeri sziget hótakarója alatt. A nyitójelenetben a 9 millió dolláros büdzséből épített létesítménybe érkeznek a donorállamok képviselői. Egyesek nagy aktatáskákkal. Amikben magok lapulnak. Csoportosan fotózkodnak és szelfiznek. A magbank a 65 éves mezőgazdász, Cary Fowler ötlete volt, aki a film tulajdonképpeni főhőse. A létesítményt úgy építették, hogy ellenálljon az idő vasfogának, a természeti, illetve az ember által generált katasztrófáknak.

Cary Fowler a magbank építésén – 
Kép: Wikipedia

De mi ez az egész?

2050-re 9 milliárd lakosa lesz bolygónknak, és könnyen előfordulhat, hogy a globális felmelegedés okozta szárazság, sivatagosodás, túlzott vízhasználat, a talajerózió vagy más okok miatt kipusztulnak bizonyos kulcsfontosságú növényfajták, élelmiszernövények. Ha ez megtörténik, akkor is lesz utánpótlás a magjaikból az újratelepítésre. A magbank tehát biztosíték a fajpusztulás ellen.

A világszerte elterjedt nagygazdálkodás genetikai uniformitást vont maga után, s ha egy kártevő vírus megtámad egy növényfajt, az könnyen óriási mennyiségben pusztul ki – akár a hasonló génű növények is veszélybe kerülhetnek. „Ha a kártevő egy fajtát szeret, nagy a valószínűsége, hogy a többi hasonlót is” – magyarázza egy szakértő a filmben. A biodiverzitás tehát a növényvilág ellenálló képességét is szolgálja.

Ugandában például a gabonaüszög új fajtája ütötte fel fejét egy mutáció révén, és eddig nem sikerült védekezni ellene. A saláta peronoszpóra is folyamatosan változik – de nemrég sikerült egy fajt találni (lactuca saugna), amely rezisztens a betegség minden fajtája ellen.

Nem elég aranyos

A VPRO norvég televízió által készített film készítői ellátogattak Oroszországba a Vavilo Kertbe. Itt nő a világ legtöbb szamócafajtája. Kis híján elpusztították ezt is, mert ingatlancézárok luxuslakásokat akartak felépíteni e földterületen. Cary Fowler nem tud napirendre térni afelett, hogy a jövőbeli élelmezésünket biztosító magoknak kisebb a gazdasági értéke, mint a felső tízezernek készült luxusvityillónak. De csak azért tűnik jobb befektetésnek az ingatlan, mert az ökológiai értékeket a közgondolkodásban nem konvertálták még át valós értékükre. Úgy látszik, éhínség és még szélesebb körű fajpusztulás kell ahhoz, hogy megbecsüljük, és helyén, értékén kezeljük a növényi magokat.

Talán ezek az oroszországi pillanatok a legérdekesebb képsorok a filmben: a szentpétervári központban primitív körülmények között, légkondicionálás nélküli helységekben, öreg szekrényekben, ősrégi borítékokban őrzik a mintákat. Akár a dohos könyveket egy könyvtárban. Nincsenek őrei az épületnek (bárki betörhet éjjel, és ellophatja az ország teljes növényi génkészletét!), s a karbantartásra sincs pénz. Érdekes látni, ahogy Fowler egészen meghatódik, amikor megmutatják neki a Lenin vagy Sztálin idejéből megőrzött magokat.
A kamerák előtt kibontakozik az orosz szakemberek dilemmája: szívesen odaadnák a mintákat, de politikai feljebbvalóik nem engedik ezt. Ugyanis nem tisztázott, kinek a tulajdonában vannak a magok, amelyek bekerülnek a vészkorszaki tárolóba. A Kremlin inkább egyedül csinálna hasznot a magokból.

A fejlődő országok tisztában vannak vele, hogy változatos flórájuk és faunájuk miatt a magállományuk valóságos aranybánya. Etiópia, India, Kína és Irán nem járult hozzá a magvaik benyújtásához. A magáncégek pedig levédetik a génmódosított fajtákat. A génmódosítás legfőbb oka a nagyobb terméshozamot nyújtó fajták és a szárazságtűrő, a klímaváltozáshoz adaptálódó növények kifejlesztése.

Így raktározzák a magokat az atombiztos bunkerben – 
Kép: Wikipédia

A filmben rámutatnak maglogikánk alapvető defektjére: az állatvédők, legyenek akár aktivisták, akár az üggyel szimpatizáló civilek, vehemensen védik az állatok jogait, még ha nem is találkoztak sosem az adott fajjal. Ellenben a magok biztonságba helyezése nem vált ki bennük hasonló lelkesedést. Miért? Mert egy maréknyi magocska nem olyan jól kommunikálható médiaüzenet, és nem olyan aranyos, mint egy fóka vagy egy panda. (A méhek tömeges pusztulásának veszélye azért már valamelyest „beette” magát a köztudatba, s a beporzás fontossága miatt e téma már csak egy lépésre van a magvak fontosságának felismeréséhez.)

  • Vannak országok, ahol a politikai felfordulások miatt elvesztek a hosszú év(tized)ek során összegyűjtött magminták. Ilyen Irak, Afganisztán és Ruanda.
  • Eddig 53 nemzeti génbank, valamint egyetemek és NGO-k (nemkormányzati szervezetek) helyezték el magvaikat a norvég bunkerben.
  • 52 ország írta alá a sztenderd tárolási szerződést.
  • Jelenleg 774 601 magot őriznek a földalatti tárolóban.

Fowler azzal zárja a filmet: a legnagyobb fegyver a biodiverzitásért folyó harcban az emberek felvilágosítása. Mert a tudatlanság miatt nem kap elég pénzbeli és politikai támogatást a vetőmagok védelme.