Zúgolódnak az Amazon-dolgozók a rendőrségnek fejlesztett arcfelismerő miatt

A cég munkatársai levélben győzködik Jeff Bezost, hogy ne adja el a cég arcfelismerő technológiáját a rendőrségnek és más kormányzati szerveknek, írja a Bitport.

Az Amazon-dolgozók levelének lényege, hogy nem szeretnék visszaélésekre alkalmas technológiával ellátni a rendfenntartó szerveket és a bevándorlási hivatal munkatársait. Úgy vélik, ezeket embertelen törvények betartására használnák fel, például gyerekek elszakítására a családjuktól – az amerikai bevándorlási hivatal ezen gyakorlata a napokban nagy botrányt kavart, miután nyilvánosságra kerültek olyan felvételek, ahol illegális bevándorló szülők gyerekei láthatók egy ketrecben összezsúfolva, az amerikai hatóságok egyik telephelyén.

Civil bojkott kaszálta el a gyilkos robotokat
Sikeres volt a bojkott az önműködő, gyilkoló robotokat tervező intézet ellen, akik a napokban visszaléptek a katonai célú fejlesztésektől. A robotikai kutatóintézet a több mint száz országban betiltott kazettás bombákat gyártó katonai céggel kötött volna szerződést.
Az Amazon Rekognition elnevezésű arcfelismerő megoldását a cég több nagy amerikai város rendőrségének is átadná, egyelőre tesztelés formájában. A technológiával kapcsolatban több jogvédő szervezet is felszólalt a héten, és 150 ezer aláírással támogatott petícióval presszionálták Jeff Bezost, hogy gondolja át, milyen következményekkel járhat ez az üzlet.

A dolgozói levél a fentieken kívül azt is szeretné elérni, hogy az Amazon ne szolgálja ki cloud szolgáltatásaival a Palantir adatelemzési céget, amely szerződéses viszonyban áll az amerikai bevándorlási hivatallal. A Palantir neve nemrégiben nem túl pozitívan tűnt fel a tengerentúli hírekben, miután kiderült, hogy New Orleans városát évekig használták titkos tesztkörnyezetként prediktív bűnmegelőzési rendszerük kipróbálására.

Az Amazon-alkalmazottak tiltakozása nem egyedi eset. Nemrég Google dolgozói álltak ki, amiért a cég a védelmi minisztériummal együttműködve olyan dolgok előállításán munkálkodik, amelyek egyrészt az emberéletek kioltását, másrészt a kémkedést teszik könnyebbé. A cég több mint 4000 munkavállalója írta alá azt a petíciót, amely végül sikert ért el, hiszen a vezetőség úgy döntött, nem hosszabbítja meg a jövő márciusban lejáró együttműködést.

 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo