Brüsszel odavágott a Google-nak, nem aprópénzt fizethet az amerikai óriás

Az EU a trösztellenes előírások megsértése miatt 4.34 mrd. eurós bírságra ítlte a Google-t, mert az Android rendszerét úgy engedte át a mobilgyártóknak, (Samsung, Huawei, HTC) hogy azok Google kereső-rendszerét és az amerikai óriáskonszern Chome-szoftverét telepítve adták el a telefonokat, így megsértve a szabad versenyt.

Margharete Vester uniós versenybiztos hangoztatta: „A Google arra használta az Androidot, hogy biztosítsa kereső rendszerének vezető szerepét, így elzárta az európai fogyasztók előtt a lehetőséget, hogy élvezzék a hatékony verseny előnyeit ezen a fontos területen.“,

Az EU tavaly már 2.4 mrd. euróra bírságolta a Google-t, mert a konszern saját, favorizált kutatási eredményeit állította be első helyre a keresőkben.

Az Android, amely az európai mobilkészülékek 80 százalékán fut, szabad szoftver, azt bármely gyártó ingyen telepítheti telefonjára, módosíthatja is. Aki azonban telepíteni akarja a Google „Play store-“-ját, amely az összes további alkalmazást, köztük például a youtube-ot tartalmazza, annak – elsődlegesként – telepítenie kell a mobilra a Google más, alapvető szolgáltatásait, mint a Chrome, a keresés, a térképek.

Az ilyen, átfogó szoftverrel forgalomba kerülő telefonoknál a versenytársaknak alig marad esélyük arra, hogy az ő kereső- vagy

Az idősebbek megőrülnek a „banán”-mobilért
A Google Android rendszere fut a világ mobiltelefonjainak többségén, de a kaliforniai óriáscég most új, egyszerűbb telefonokon is korszerű szolgáltatásokat nyújtó szoftvert támogat. A rendszer a Mozilla korábbi, Linux-alapú Firefox OS szabad szoftverén alapul, amellyel a Mozilla két éve felhagyott.

navigációs alkalmazásaikat töltse le a mobil tulajdonosa, aki telefonján már készen ott talál minden szükségeset – mégpedig a Google fejlesztésében.

A biztos felrója az amerikai óriásvállalatnak azt is, hogy akadályozza az egyébként szabad felhasználású Android szoftver használatát olyan mobilokon, amely más rendszer használnak – valamint anyai előnyöket kínál mobilgyártóknak és Internet-szolgáltatóknak, ha csak a Google- keresést teszik lehetővé.

A várható újabb nagy, milliárdos bírság mellett (amely az éves forgalom 10 százalékáig, 9.3 mrd. euróig terjedhet) még fenyegetőbb a Google üzleti érdekeire, ha a Unió kötelezi: módosítsa a mobilgyártókkal kötött szerződéseit és megtiltja az alkalmazások letöltésének összekapcsolását a Google keresőjével. Csak a cégnek ebből származó nyeresége teszi lehetővé a drágán fejlesztett Android ingyenességét.

(Forrás: The New York Times, Die Welt)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.
Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos

Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos 

Kísértetvasútállomás Csisztapusztán.
Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket

Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket 

Immár sehol nincsenek biztonságban az orosz katonák és hadi eszközök.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo