Lassan nincs, aki dolgozzon a szállodákban

Óriási a munkaerőhiány a szállodaiparban. Mintegy tízezer ember hiányzik a szektorból, az iparág szakmai szervezete szerint most a munkavállalók diktálnak.

Jól megy a szállásadóknak, az erős ősz után úgy tűnik, még a tavalyi rekordforgalmat is felül fogják múlni az idén, a munkaerőhiány azonban komoly gondot okoz az ágazatban - mondta a 24.hu portálnak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSzÉSz) alelnöke.

Flesch Tamás az okok között említette, hogy a statisztikák szerint a szálloda- és vendéglátás szegmensben a legalacsonyabbak a bruttó átlagfizetések. A KSH legutóbbi jelentése szerint január-augusztusra bruttó 209 ezer forint volt a szektor átlaga, messze lemaradva a bruttó 324 300 forintos nemzetgazdasági átlagtól.

A munkaerőhiányt ugyanakkor a magas költségek miatt nem tudják vonzóbb bérekkel ellensúlyozni a munkáltatók. Az alelnök

A munkaerőhiány hajtja a béreket, de nem eléggé
2018 augusztusában a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 10,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Mindez jócskán alulmúlta a 12,3 százalékos piaci várakozást.
azt mondta, hogy szállodától függően a költségek több mint egyharmadát teszi ki a munkabér és járulékai. A bérköltség az elmúlt két évben 40-50 százalékkal nőtt, ami nagy fejlődés, de egyben jelentős teher is a szállodáknak. 

A szakember arról is beszélt, hogy nagyon bíznak a jelenleg 18 százalékos szálláshelyáfa jövő évi csökkentésében, mert ez az adómérték régiós szinten versenyhátrányt okoz: Romániában 5 százalékra ment már le az áfa, Szlovákiában pedig 10 százalékra mérséklik azt.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo