Hogyan használják a cafetériét a cégek a rendkívüli időszakban?

Az idegenforgalom és a kiskereskedelem bértámogatással, az ipar munkaidőkeret kiterjesztéssel reagál a vírusra.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Magyarország vezető BPO (business process outsourcing) vállalata elemezte az ügyfelei körében tapasztalható válságkezelési módokat és reakciókat. Varga Judit, a PS senior managerének tapasztalatai szerint elsősorban az idegenforgalom és a nem-élelmiszer kiskereskedelem területén dolgozó ügyfelek érdeklődnek a kormány által biztosított bérkiegészítés után.

„Ezekben a szektorokban számos esetben látunk csökkentett munkaidejű alkalmazottakat. A gyárak és termelési üzletágak esetében azonban nem jellemző ez a fajta válságkezelés, itt inkább a munkaidőkeret kiterjesztése a jellemző. Ez azt jelenti, hogy a korábbi általános 6 hónappal szemben immár 2 évre lehet kiterjeszteni a munkaidőkeretet, lehetővé téve a túlórák és lecsúsztatott munkaidők hosszabb távú elszámolását. Ez nagyban jellemző a szezonálisabb tevékenységekre, ahol holtszezonban kevesebb a munka, főszezonban viszont jellemzően túlórára van szükség.
A PS tapasztalatai alapján a cafetéria rendszert is nagyban érinti a kialakult rendkívüli helyzet.
A skála két végpontját egyaránt tapasztaljuk ügyfeleinknél: van, ahol a juttatások szüneteltetésével vagy felfüggesztésével reagálnak a válságra, ahelyett, hogy a bérekhez hozzányúlnának, de olyan is előfordul, hogy a SZÉP kártya csökkentett közterheit figyelembevéve további felhasználható összegekkel támogatják a munkavállalókat ebben a nehéz helyzetben” – tette hozzá Varga Judit.
 

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo