Hitel nulla százalékos kamatra? Most már igen

2016. május 23. hétfő - 13:30 / kfarkas
  •    

Meghirdették az első, nulla százalékos kamattal adható hitelprogramot az uniós forrásokból. A 44 milliárdos keretre a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint már most óriási az érdeklődés, mivel így olyan cégek is részesülhetnek az uniós forrásokban, amelyek a nem visszatérítendő forrásokat hasznosító pályázatokon nem tudtak részt venni,

Kép: SXC

Kép: SXC

Meghirdetésre került a  GINOP-8.3.1-16 kódszámú, „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram”, amely nulla százalékos kamat mellett igényelhető visszatérítendő támogatással a kkv-szektorban működő vállalkozásoknak nyújt segítséget, köztük olyanoknak is, amelyek eddig kiszorultak a finanszírozásból. A hitelprogramra, amely nemcsak beruházásra, de készlet-finanszírozására, gépjárművásárlásra, eszközbeszerzésre is igényelhető, önállóan, vagy nyertes pályázat kiegészítő forrására egyaránt lehet pályázni.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 44 milliárd forint.

Az igényelhető kölcsön összege: minimum 1 millió Ft – maximum 600 millió Ft.

A hitel futamideje maximum 15 év, és igény esetén 12 hónap rendelkezésre tartás kérhető, illetve 12 hónap türelmi idő a tőketörlesztéseknél. További feltételekről lásd keretes írásunkat!

Hatmilliárd a fejleszteni vágyó cégeknek
Május közepétől pályázhatnak a kis- és középvállalkozások a Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés című uniós felhívásra. A 6 milliárd forint keretösszegű pályázat a közép-magyarországi régióban megvalósuló projekteket támogatja.

Az év hátralévő részében további hitelprogramok indulása várható, egyebek mellett kutatás, fejlesztés, innováció támogatására, termelési kapacitások bővítésére.

A Hitelprogram részletes Útmutatója és a kapcsolódó dokumentumok innen letölthetőek!

A Hitelprogram a Magyar fejlesztési Bankon keresztül juthat el a vállalkozásokhoz, a Takarékbank Zrt., a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. vállalták, hogy saját fiókhálózatukon belül, az MFB Pontok arculatával megkülönböztetett fiókokban közvetítik az uniós hitel- és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékeket. Május második felében Budapesten és a megyei jogú városokban 26 MFB Pont kezdte meg működését, december végéig pedig a hálózat folyamatos bővülése mellett összesen 442 MFB Ponton fogadják a vállalkozásokat.

Nagy roham jöhet

„Mivel ez a most a legkedvezőbb lehetőség és olyan cégek számára is elérhetővé válik uniós forrás, amelyek eddig nem tudtak pályázni – mint az induló vállalkozások – ezért nagy rohamra számíthatunk” – mondta a Piac&Profitnak Lechner Zsuzsa, a Gold Consulting Szövetkezet elnöke. A komplex vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó iroda elnöke szerint már most, alig néhány nappal a megjelenés után óriási érdeklődést tapasztalnak a hitelprogram iránt. „Óriási előnyei vannak a programnak a piaci hitelekkel szemben, 10 százalékos az önerő, nem szükséges az igénybevételhez lezárt üzleti év, szélesek a felhasználási kör kínálta lehetőségek, igénybe vehetik kereskedelmi és szolgáltató cégek is, így nem csoda, ha izgalomba jöttek a vállalkozások” – vélte Lechner Zsuzsa, külön kiemelve, hogy az első három évben szünetel a tőketörlesztés.

Ezermilliárd már pályázható
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2500-2600 milliárd forintos keretéből eddig megközelítően már 1000 milliárd forintot hirdettek meg a kis-és középvállalkozások számára, év végéig a keret 80 százalékát meg fogják hirdetni.

„Ez óriási előnyt jelenthet a beruházni kívánó cégeknek, hiszen egy alaposan elkészített fejlesztés ennyi idő alatt már kitermeli a hitel törlesztéséhez szükséges költségeket” – hangsúlyozta. Ugyanakkor kérdésünkre elmondta, hogy pontosan itt van a magyar vállalkozások gyenge pontja.

„Sok esetben fordulnak hozzánk jó ötletekkel, de a saját lehetőségeiket és a rendelkezésükre álló erőforrásokat túlértékelik a cégek” – mondta. Ezért fontos lennem, hogy mielőtt ebből a forrásból fejlesztésbe fognának, reálisan értékeljék a helyzetüket és a megálmodott beruházás életképességét. „Mindenképpen végezzenek önköltség számítást, mérjék fel a piacot, hogy a tervezett helyszínen valóban igény van a fejlesztésre és nem utolsósorban tájékozódjanak arról is, hogy rendelkezésre áll-e a megfelelő munkaerő is. Az a tapasztalatunk ugyanis, hogy sokszor éppen ezen, a megfelelő munkaerő hiányán bukik el egy-egy fejlesztés” – mondta. „Ezzel együtt pedig az adminisztráció sem annyira egyszerű, ezért mindenképpen forduljunk szakemberhez, mielőtt belevágnánk egy-egy ilyen projektbe.”

Jók a feltételei a hitelprogramnak
  • 10 százalék önerőtől igényelhető
  • 1-600 millió Ft lehet a kölcsön összege
  • Nincs hitelbírálati díj
  • Nincs kezelési költség és rendelkezésre tartási díj
  • Előtörlesztés bármikor díjmentesen kérhető
  • Kezdő vállalkozások is igényelhetik, nem szükséges lezárt üzleti év.
  • Futamidő max. 15 év türelmi idő max. 3 év, ami alatt a tőkét nem kell törleszteni
  • Biztosíték: szokásos banki biztosítékok lehetnek pl. ingatlan vagy ingóság (gép,berendezés, jármű, készlet), óvadék, illetve gazdasági társaság és szövetkezet esetén a tulajdonos készfizető kezessége, továbbá egyéb természetes vagy jogi személy készfizető kezessége.
  • Hitelfelvételre jogosult: Kkv (szövetkezetek is), mennyiben a beruházás megvalósítási helye Magyarország, kivéve Közép-Magyarországi régiótés a feldolgozóiparban, kereskedelemben, és valamely szolgáltatás területén tevékenykednek.
  • Nem elsődleges mezőgazdasági vállalkozások, és a közúti árufuvarozást folytatók nem vehetik igénybe.
  •  Hitel felhasználása: Ingatlan vásárlása (max, az összes költség 2%-a), építés (új építés, átalakítás, bővítés, felújítás), eszközök beszerzése (gépjármű, a személygépkocsit kivéve pályázható), immateriális javak beszerzése, készletek beszerzése.
  • Megvalósítás időtartama: a szerződést követő 24 hónapon belül (6 hónappal meghosszabbítható)
  • Vállalat kötelezettség: Létszám megtartás, árbevétel növekedése.

Feliratkozom a(z) Pénzszerzés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek