Ha ezekre figyel, könnyen a TOP 100-ban találja magát

Folyamatos növekedés, magas bérek, sok európai uniós pályázati támogatás – ez jellemzi a KKV TOP 100 listán szereplő cégeket – derül ki az OPTEN Kft. elemzéséből. 

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az 5x100 céget elemezve kiderült például, hogy a sikeresek szinte kivétel nélkül folyamatos növekedésben vannak. Összesített árbevételüket 20 százalékkal tudták növelni, melyben az építőipari beruházásoknak volt a legjelentősebb húzó szerepe.

Kép: Pixabay

Még ennél is jelentősebben emelkedett a topcégek átlagos nyeresége, mely az előző évhez viszonyítva 61 százalékkal bővült. Kérdés persze, hogy az egyébként is pozitív hazai gazdasági környezetben hogyan lehetnek még az országos trendnél is ennyivel eredményesebbek ezek a cégek.

Megbecsült, transzparensen alkalmazott dolgozók

Az egyik ilyen tényező az alkalmazottak megbecsülése. A jó munkaerőt ugyanis se megszerezni, se megtartani nem könnyű napjainkban. A legjobb kkv-cégek az utóbbi évben már 10-15 százalékot is meghaladó mértékben emeltek a fizetéseken, így munkabérre és járulékokra az ipar, építőipar és kereskedelem területén egyaránt alkalmazottanként átlagosan kb. havi 380 ezer forint jut. A szolgáltatási szektorban tevékenykedő TOP kkv-cégeknél ez az összeg meghaladja a havi 650 ezer forintot – derül ki az OPTEN Kft. elemzéséből. A szolgáltatás kategóriában megfigyelhető, hogy a legsikeresebb kkv-k közül a legtöbben már nem növelik alkalmazotti létszámukat, inkább az alkalmazottak továbbképzésére, megtartására, esetenként pedig „minőségi cseréjükre” fókuszálnak.

A szemléletváltás e szektorban komoly hatékonyságnövekedést hozott, így az egy főre jutó profit

Egy etikus cég többet nyújt, mint az elvárt minőség
Egy etikus cég az adásvétel tranzakcionális minimumán túl többet nyújt, mint a hagyományosan elvárt minőség. Folyton win-win helyzetekre törekszik, és a segítségnyújtás van a középpontban, ahogy az épületgépészeti alapanyagokkal kereskedő Cu-Techniknél is.
az előző évhez viszonyítva a TOP 100 kkv vonatkozásában 90 százalékos emelkedéssel meghaladta a 8 millió forintos adózott eredményt. Ha már az adófizetésnél tartunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy ez az 500 vállalkozás, csupán társasági adó formájában több mint 13 milliárd forintot fizetett be az államkasszába. Ez az összeg azonban eltörpül az alkalmazottak béréhez kapcsolódó adók és járulékok formájában befizetett közel 100 milliárd forinthoz képest.

A siker egy másik fontos tényezője az európai uniós források bevonására való nyitottság volt. A listán szereplő kkv-k több mint fele nyert európai uniós pályázatot az elmúlt 5 évben, összesen közel 100 milliárd forint összértékben.

A nagy kkv-cégek tulajdonosai gyakran egyben ügyvezetők is, ily módon a vállalatvezetés számukra nemcsak állás, hanem életmód is. Bevonják a családtagokat a cég működtetésébe, közösen élik meg a sikereket, és küzdenek meg a kihívásokkal. A március 21-i KKV TOP100 Díjátadó Gálán kiderül, mely cégek kerültek a toplisták élére, a díjátadóra érkező miniszterelnöki megbízott, államtitkár és a legnagyobb szakmai szervezetek vezetői egységesen sorakoztak fel a sikeres kkv-k elismerése mögé.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo