Elon Musk és a SpaceX: az employer branding nem rakétakilövés

Elon Musk idén napvilágra került, munkavállalóinak írt levele és a Falcon Heavy Nap körüli pályára állítása két, a világ számára meghatározó, munkáltatói márka szempontjából is példaértékű eseményt jelentett. Musk leveléből kiderült, hogy a vezetők iránymutatása a cég munkáltatói márkájának alapja. A Falcon Heavy sikeres startjának pedig több olyan employer branding vetülete is van, amire talán elsőre nem is gondolnánk.

Ahhoz, hogy a hazai cégek erős munkáltatói márkát építsenek, nem kell rakétát küldeniük a Marsra és vezetőiknek Elon Muskká válniuk. Mindenesetre inspirálódhatnak tőle.  A hazai „Elon Muskok” és „SpaceXek” szinte kivétel nélkül arra keresnek azonnali megoldást, hogy a „kritikus munkaerőt könnyebb legyen megtalálni a piacról.”

Szeretnének azonnali választ kapni az „Y generációs problémára”: a munkaerő piacon vonzóbbá válni a fiatalok számára, mint a sokszor „híresebb” versenytársak.

Nem lenne ennél még fontosabb az értékes, már meglévő kollégák felmondási hullámát megállítani? A megtartás középtávon még a toborzásnál is fontosabbá válik ahhoz, hogy a cégek hitelesek maradjanak a meglévő kollégáik számára. A munkavállalói élményt szükséges előtérbe helyezniük, és belülről építkezve erősíteni a munkáltató márkát.

Mit tanulhatunk ehhez Musktól?

A világűrbe jutáson kívül más üzleti célok is mozgatják a vállalatokat, melyek cégenként különbözhetnek: profitabilitás, új szolgáltatás vagy termék piaci bevezetése, digitális transzformáció, jelentős bővülés (külföldi terjeszkedésnek, értékesítés élénkítésének köszönhetően).

Ami közös bennük: az a fejlődés és a változás

És a változás egyedül nem megy. Egy új típusú munkahelyi működésre van már szükség: agilitásra, rugalmasságra, ami csak a kollégák bevonásával valósulhat meg. Elengedhetetlen a munkáltatói márkatudatosság, és az, hogy kollégáink szeressenek bejárni hétfőnként, akkor is, ha éppen nehezebben mennek a dolgok.

Zvezdovics Anita, a Brandfizz társalapítója
Magyarország egyik legkeresettebb employer branding szakembereként rendezvények népszerű előadója, cikkek szerzője, az Employer Brand Akadémia létrehozója és a Zukunft Personal Hungary Employer Branding Szakértője. Az első hazai munkáltatói márka vezető, akinek munkáját nemzetközi szinten is jegyzik, elismerik, díjazzák. Nap, mint nap azon dolgozik, hogy jobb legyen az emberek számára a munkahelyen eltöltött idő, és ennek üzleti értéke a vezetők számára láthatóvá váljon. Az elmúlt két évben projektjeivel több, mint 10 000 munkavállaló munkahelyi élményére volt hatással, és közel 5000 pozíció betöltésében támogatta partnereit.
A Falcon Heavy rakéta tesztrepülésére is többszöri halasztás után került sor

A Falcon Heavy alapját képező Falcon 9 rakétákkal többször is komoly gondok voltak. Viszont ezek a kudarcok még inkább összekovácsolhatják a csapatot. Az ilyen nehéz időszakokban még fontosabb, hogy munkatársaink a piacon olyan hírünket terjesszék, amire mindenki büszke lehet.

Mi ebben a vezetők szerepe?

Az employer brand a szervezeten belüli kommunikációból és információ áramlás minőségéből indul. Az információk központosításával és birtoklásával a vezetők pozíciója bár erősödik, ami viszont a felelősség és tudás megosztása szempontjából kontraproduktív. Megbéníthatja a közös változás irányába haladó szervezeteket. Mi történik, amikor a szervezeti struktúrából, „siló-gondolkodásból” kimozdulva közös felelősségé tesszük az információk megosztását és az employer brandinget?

A „MI” és „ŐK” típusú gondolkodásból kilépve a „KÖZÖS” márka identitás erősödik

Amint egy cég képes az autoritás bebetonozása helyett a kollégák bevonására, azonnal jó pályára kerül. Ehhez az kell, hogy kollégák tudják és értsék a vezetői célokat, és az, hogy ezek irányába ne sok kis csónakban evezzenek, hanem egy, közös hajóban.  Így kollégáink a nehezebb időszakban sem azon gondolkoznak majd, hogy munkahelyet váltsanak, hanem azon, mit tehetnek, hogy a cégünk „feljusson a Marsra”.

Employer Branding: 5 másolható trend a világ élvonalából
A hazai cégeknek nem érdemes egyben lemásolnia a nagy nemzetközi cégek employer branding gyakorlatait, de ezekből leszűrhető néhány olyan stratégiai fontosságú tipp, amelyet érdemes átvenni.
A Falcon Heavy végül feljutott az Űrbe. A kilövést több millióan követték élőben, míg Elon Musk twitter és Instagram oldalain osztotta meg a legfrissebb híreket. Ahogy azt már jó előre tudni lehetett, a tesztrepülés próbarakományaként az alapító 10 éves Tesla Roadsterét helyezték el a rakéta orrában, amit a Starman névre keresztelt bábu “vezetett”.

Azóta a teljes világsajtót bejárta az ikonikus fotó, ahogyan a kilövés után néhány perccel már a világűrben jár a járgány. Musk két legyet ütött egy csapásra: ezzel a húzással valószínűleg ő jegyzi a világ legdrágább autóreklámját, valamint ez a kocsi lett minden idők leggyorsabban közlekedő autója is.

A NASA hányszor lőtt már fel rakétákat? Ki számolja. De egyszer sem láttunk olyan showt, olyan közösségi munkavállalói élményt, mint amit a SpaceX rendezett a kilövés pár órája alatt. Az élő közvetítésbe bekötötték a kollégák hangját és az élő képet is, így látható-hallható, ahogyan minden egyes mérföldkövet vagy “apró” sikert hatalmas üdvrivalgással fogadnak. Érdemes a fenti videót megnézni a 21. perc környékétől

A SpaceX története sem volt mindig sikersztori. Amikor a balszerencsés próbálkozások miatt kellett állni a sajtó össztüzét, ki került a kamerák elé? Az első számú vezető. Amikor teljes a siker, kiket látunk az élő adásban? A csapatot.

Azok a vállalatok, akik szokássá tették, hogy kiemelten foglalkoznak az employer brand erősítésével, ott a vezetők személyes felelősséget éreznek ebben: nem dőlnek hátra és mulasztanak el ehhez egy adandó alkalmat sem.

A SpaceX történetének legnagyobb sikere ünneplésekor sem feledkezett meg az employer brandingről. Érdemes megnézni, hogyan zárták az elő közvetítést: egy call-to-action került be a műsor végére a karrier oldal webcímével. Ha valakik, hát ők aztán tényleg nem lennének rászorulva, hogy úton-útfélen promotálják a karrier oldalukat, mégis megteszik. Az utóbbi időkben én is egyre többet találkozom hazai kutatásaink során spontán említésekkel a SpaceX kapcsán, elsősorban IT-s területeken. De ahogy látható, más földrajzi területeken is felkeltette az érdeklődést a cég. Az angolszász területeken kívül különösen a német és indiai mérnökök kerestek rá a SpaceX álláslehetőségeire azóta.

Amúgy javasolt meglesni a karrier oldalukat: egyszerű főüzenetek, az EVP egy Elon Musk idézet:

SpaceX is like Special Forces… we do the missions that others think are impossible. We have goals that are absurdly ambitious by any reasonable standard, but we’re going to make them happen. We have the potential here at SpaceX to have an incredible effect on the future of humanity and life itself — Elon Musk

Végezetül alul egy teljesen átlagos, egyszerű kereső.

A rakétával együtt a SpaceX karrier oldalának forgalma is kilőtt az égbe: a Falcon Heavy kilővését és a neves nap eseményeit szépen sikerült potenciális érdeklődőkké konvertálni, ahogyan az az alábbi diagramon is jól látható.

Kétségtelen, hogy Elon Musk csapata történelmet írt a Heavy Falcon sikeres tesztelésével. Nyilván senki sem gondolhatja, hogy ez pusztán a véletlen műve volt. Több ezer ember összehangolt, kitartó munkájának és egy kivételes képességű vezető víziójának eredményét láthattuk. A fenti példákkal arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy egy ilyen kiemelt esemény kapcsán milyen sok lehetőséget ragadott meg a SpaceX, amivel a munkáltatói márkáját tudta építeni. Ezek a lehetőségek minden cégben ott vannak. Nem kell hozzá rakétakilövés.

Ebben segít egy egységes, a szervezet minden munkavállalói élménypontjában erős employer brand identitás. Ennek sem a kialakítása, sem a fenntartása vezetői példamutatás nélkül nem megy. Ehhez pedig arra van szükség, hogy felső vezetők lássák, az employer branding nem a HR vagy a Marketing feladata, hanem igazgatóké, HR-é, Marketingé, Kollégáké és ezáltal MINDENKIÉ.

Szerző:

Zvezdovics Anita,

Brandfizz, Partner & Chief Fizz Officer

Zukunft Personal Hungary Employer Branding szakértője

 

 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo