Agrátámogatás: csak egyszer lehet hibázni

2015. március 30. hétfő - 17:15 / piacesprofit.hu
  •    

Csak egyszer lehet pótolni a beadott agrártámogatások hiányosságait március 30-tól. Két uniós agráralap támogatásainál kell majd alkalmazni a megváltozott szabályokat.

Kép:sxc

Egyes agrártámogatásoknál a beadott dokumentumok hiányosságait csak egyszer lehet pótolni, ettől többszöri hiánypótlást a miniszter sem engedélyezhet rendeletben – egyebek mellett ezt tartalmazza, az az agrártámogatásokat módosító törvény, amelyet 2015. március 30-tól kell alkalmazni.

Az új szabályokat az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA), valamint az Európai Halászati Alap (EHA) terhére folyósított támogatásokra kell alkalmazni. Ugyancsak az ebből a két forrásból finanszírozott támogatások ellen benyújtott fellebbezést az agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszter bírálja el.

További változás, hogy bár eddig is létezett az a szabály, hogy egyes szerkezetátalakításoknál az ügyfélnek élőmunka-ráfordítást kell vállalnia és amennyiben ezt megszegte, akkor évente és munkaóránként 4,5 euró volt a bírság, ez most kiegészült azzal, hogy a nemzeti támogatásnál 3 eurós bírságot kell alkalmazni.

Csak „aktív gazda” kaphat közvetlen támogatást
Az idén közvetlen támogatást igénylő mezőgazdasági termelőknek fontos ügyelniük arra, hogy a Közös Agrárpolitika reformjának 2015-től életbe lépő új szabályozása értelmében hazánkban is bevezetik az úgynevezett „aktív mezőgazdasági termelő” fogalmát.

Feliratkozom a(z) Jogi kisokos téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor