Az ukrajnai háború miatt tovább súlyosbodott az IT szektor helyzete

Az ukrajnai háború kitörésével az európai IT piacnak rövid időn belül már a második válsághelyzettel kell megbirkóznia azok után, hogy koronavírus-járvány a számítástechnikai iparágat globálisan is különösen érzékenyen érintette, hiszen a pandémia elejétől meredeken drágultak a chip-ek és tovább súlyosbodott a szektorban a munkaerőhiány.

Az ukrajnai háború kitörésével az európai IT piacnak rövid időn belül már a második válsághelyzettel kell megbirkóznia azok után, hogy koronavírus-járvány a számítástechnikai iparágat globálisan is különösen érzékenyen érintette, hiszen a pandémia elejétől meredeken drágultak a chip-ek és tovább súlyosbodott a szektorban a munkaerőhiány.

Chip, lassan aranyáron. (Fotó: Pexels)

A jelenlegi fegyveres konfliktus kitörése óta Ukrajnában gyakorlatilag teljesen leállt az IT szektor.  Ennek jelei már most érzékelhetők a kontinens többi országának piacain, de az oroszországi egységekkel bíró globális cégek működésére a bevezetett szankciók is jelentős hatással lesznek.

“Az olyan kelet-európai országok, mint Ukrajna és Fehéroroszország korábban hagyományosan a legnépszerűbb ún. nearshoring helyszínnek számítottak több, az EU területén működő vállalat számára. Ez azt jelentette, hogy optimális földrajzi közelségük mellett rendkívül jól képzett munkaerejükkel hatékonyan tudták az odatelepített IT szolgáltatásokat üzemeltetni. Ez a folyamat most átalakulni látszik. A két ország közül Belaruszt már több mint egy éve sújtják olyan gazdasági szankciók, melyek hatására a korábbi éveknél korlátozottabban képes kiszolgálni az informatikai szolgáltatások kínálati piacát. Éppen ezért az Ukrajnai konfliktus kapcsán történt leállás még érzékenyebben érinti az egyébként is ellátási nehézségekkel és munkaerőhiánnyal küzdő, a COVID hatásait éppen kiheverő informatikai ipart.” - hívja fel a figyelmet Borzák Péter, az INSPYRE ügyvezető igazgatója.

Az orosz-ukrán háború tehát várhatóan tovább rontja majd a munkaerőhiányt a területen, ezzel egyidőben pedig növekedni fognak a fejlesztések és szolgáltatások árai is. Különösen érezhető lesz ez azoknak a projekteknek a tekintetében, amelyek különleges szaktudást igényelnek vagy fejlesztésük szoros határidőkhöz kötött.

Ezzel párhuzamosan, szinte az összes gazdasági szereplőhöz hasonlóan a nagy tech cégek is igyekeznek minél inkább elszigetelni Oroszországot a számítástechnika területén is, ugyanakkor a meghozott szankcióknak nem kizárólag az orosz társaságok és szervezetek fogják megérezni a hatását. Azok a vállalatok, amelyek jelentős orosz irodákkal vagy üzleti kapcsolatokkal rendelkeznek, már most sokat veszítettek a tőzsdei értékükből, a szolgáltatásaik kivonása és a helyi egységek felszámolása pedig további gazdasági és munkaerőpiaci kihívásokat állít eléjük is.

Szerencsésebb helyzetben vannak azok a cégek, amelyek megelőző intézkedéseket tettek. Még a konfliktus kitörése előtt számos vállalat igyekezett, az ukrajnai IT részlegeit is a biztonságosabb nyugati országrészbe, vagy a szomszédos NATO országokba telepíteni ezzel védve dolgozóit, egyben biztosítani a működése zavartalanságát. A háború hatására azonban még így is fejlesztők ezrei kényszerültek felhagyni a munkájukkal és az országban maradt IT szakemberek jelentős része azóta a hazája védelmében teljesít szolgálatot.

“A konfliktusnak az IT szektort érintő, hosszú távú hatásait egyelőre nehéz lenne megjósolni, de a munkájukat elvesztő ukrán fejlesztőket Európa szerte már most is tárt karokkal várják a tech vállalatok, akik folyamatosan nyitják meg a távolról végezhető pozíciókat is. Hazai székhelyű, IT szolgáltató cégként mi is lépni akartunk, ezért indítottunk akciót az Ukrajnában dolgozó IT szakemberek megsegítésére. A #solidarITy kampány keretében távmunkában végezhető álláslehetőségekkel igyekszünk stabil egzisztenciát biztosítani az ukrán fejlesztőknek a háború ideje alatt.”  - emeli ki Borzák Péter

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo