Chiphiány cikkek


Száguld a Volvo, a chiphiány korszak véget ért

Száguld a Volvo, a chiphiány korszak véget ért 

Növelte eladásait a harmadik negyedévben a Volvo haszongépjármű gyártó vállalat.
Az Audi Hungária igazgatója szerint enyhülni fog a chiphiány

Az Audi Hungária igazgatója szerint enyhülni fog a chiphiány 

Az Audi Hungária járműgyártásért felelős igazgatója szerint a 2030-as évtized elején hagyhatnak fel a belső égésű motorok gyártásával.
Az autóipar nehézségei ellenére a kecskeméti Mercedes gyár növelni tudta a nyereségét

Az autóipar nehézségei ellenére a kecskeméti Mercedes gyár növelni tudta a nyereségét 

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2021-ben 3,1 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,4 milliárd euróval szemben; az adózás előtti nyeresége viszont nőtt: a 2020. évi 39,3 millió euró után tavaly 67,6 millió euró lett - közölte a társaság.
Az ukrajnai háború sokkolja a világ autóiparát

Az ukrajnai háború sokkolja a világ autóiparát 

Az elmúlt néhány évben a félvezetőhiány okozta az autóipar problémáit. Most még nagyobb gondokat jelent az ukrajnai háború. Így véli, Matas Buzelis autóipari szakértő a járműadatokkal foglalkozó carVertical kommunikációs vezetője.
Az ukrajnai háború miatt tovább súlyosbodott az IT szektor helyzete

Az ukrajnai háború miatt tovább súlyosbodott az IT szektor helyzete 

Az ukrajnai háború kitörésével az európai IT piacnak rövid időn belül már a második válsághelyzettel kell megbirkóznia azok után, hogy koronavírus-járvány a számítástechnikai iparágat globálisan is különösen érzékenyen érintette, hiszen a pandémia elejétől meredeken drágultak a chip-ek és tovább súlyosbodott a szektorban a munkaerőhiány.
Szuper hír érkezett a magyar gazdaságnak, ezt várták a szakemberek

Szuper hír érkezett a magyar gazdaságnak, ezt várták a szakemberek 

A félvezetőipar globális forgalma 2021-ben 555,9 milliárd dollár volt, ami minden idők legmagasabb éves forgalma, és 26,2 százalékos növekedést jelent a 2020-as 440,4 milliárd dolláros forgalomhoz képest - közölte a Félvezetőipari Szövetség (SIA) közleményében. A magyar ipart a chip hiány vetette vissza. Ha ez véget ér, szárnyalás következik.
Több volt a használt autó, mint az új - ezek voltak a kedvenc márkák 2021-ben

Több volt a használt autó, mint az új - ezek voltak a kedvenc márkák 2021-ben 

132 ezer használt kocsi érkezett az országba, miközben az eladott új autók száma nem érte el a 122 ezret sem.
Fájdalmas éven van túl a magyar autóipar

Fájdalmas éven van túl a magyar autóipar 

A világszerte tapasztalható ellátási nehézségek a magyar járműgyártásra is kihatottak. A chiphiány miatt a hazai gyárak több alkalommal is kényszerszünetet tartottak, így a szektor teljesítménye messze elmaradt a várttól.
Felpöröghet a chippiac - jócskán megugorhat a forgalom

Felpöröghet a chippiac - jócskán megugorhat a forgalom 

Az idei lendületes bővülés után jövőre is folytatódik a félvezetőáramköri elemek világpaci forgalmának növekedése a német elektronikai ágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZVEI honlapján kedden publikált tanulmány szerint.
Bajban a chippiac: óriási készlethiány és áremelkedés közeleg

Bajban a chippiac: óriási készlethiány és áremelkedés közeleg 

Tovább súlyosbodik a globális chiphiány, az autóipar mellett begyűrűzött a számítástechnikai eszközök piacára is, súlyosan érintve azt. A kialakult helyzetnek számos oka van, köztük a koronavírus-járvány, amelynek hatására drasztikusan megnőtt a kereslet az elektronikai eszközök és alkatrészek iránt. A Furbify szakértőjének tapasztalatai alapján a videokártyákat szinte lehetetlen beszerezni és ha mégis, az eredeti ár többszörösével kell számolnia a vevőknek. A jelenlegi tendenciák alapján készlethiány, káosz és áremelkedés várható idén karácsonykor.

A chiphiány begyűrűzik a mindennapokba – mit tehetnek a vásárlók, hogy ne kelljen új háztartási-gépeket venni? 

A pandémia alatt egy mosogatógépet vagy egy porszívót akár három-négyszer akkora terhelésnek is kitehettük, mint korábban, emiatt pedig a jövőben a készülékcserék is felgyorsulhatnak majd.

Óriási a hiány: ismét rövid munkaidőt vezettek be egy német autógyárban 

A globális chiphiány miatt ismét rövidített munkaidőt vezetett be a Daimler autógyártó két németországi üzemében a héten.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár 

Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start hitelei.

Cégblog

Négy nap alatt kifutott a keret, elkapkodták a támogatást a cégek

Négy nap alatt kifutott a keret, elkapkodták a támogatást a cégek  

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme.

Gazdaság

Most kell mérni, különben nincs mit jelenteni

Most kell mérni, különben nincs mit jelenteni 

A legnagyobb cégek kivételével jelentős haladékot és könnyítést kaptak a hazai vállalkozások az ESG kötelezettségekkel kapcsolatban. Ugyanakkor például sok cégnek a benyújtás és közzététel szempontjából is ez az utolsó év, amikor még nem kell teljesíteni, de a jelentést elkészíteni már kötelező. Ugyanígy ráfordult a célegyenesre a kkv-szektor is; 2027 közepétől elindul az ESG-adatszolgáltatási kötelezettségük, különösen, ha tagjai valamely beszállítói láncnak. A könnyítések időt adnak, de nem váltják ki a felkészülést, és semmiképpen nem az a céljuk, hogy az érintett vállalatok a véghatáridőig félresöpörhessék a kérdést, aminek megválaszolásához nem lesz elegendő némi többletadminisztráció.

Infokom

Az olimpia árnyoldala: a csalók már edzésben vannak

Az olimpia árnyoldala: a csalók már edzésben vannak 

Az idei téli olimpia közeledtével nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo