Van még emberi áron lakás a budai agglomerációban

A fővárosi agglomeráció árversenyét a „Keszik” vezetik, Pesten Dunakeszi, Budán pedig a Budakeszi járás magasan a legdrágább. A budai oldalon azonban teljesen más szempontok játszanak szerepet a népszerűségben, mint a pestin, sokkal nagyobb a jelentősége az érintetlen természeti környezetnek, a sajátos miliőnek és nem utolsósorban a presztízsnek. Van még olyan budai település, ahol mindez megtalálható, sőt még a jó közlekedésről sem kell lemondani!

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A budai agglomeráció, főleg annak északnyugati része, a pesti oldalhoz képest más fejlődési utat járt be az elmúlt évtizedekben. Az infrastruktúra, kiváltképp a közlekedés lassabban fejlődik, a szolgáltatások mennyisége sem veszi fel a versenyt észak-pesti társaival. Sokkal inkább megmaradt a falusias hangulat, a korábban jellemző sváb vagy – például Szentendre környékén a – szláv kulturális és építészeti jellemzők. A budai borvidéken ma is jelentős a termelés, a hagyományai egészen az Árpád-korig nyúlnak vissza.

A fővárosi lakosság agglomerációba költözésének hátterében sok esetben nemcsak az alacsonyabb ingatlanárak állnak, hanem egy új életforma iránti vágy is. A két legdrágább településről, Remeteszőlősről és Telkiből sem különösebben egyszerű a közlekedés, hiszen nincs vasút, sem autópálya, az M0-ás körgyűrű nyugati szakaszának tervei pedig egyelőre csak a tervezőasztalon léteznek. Szolgáltatásokban, szociális és oktatási intézményekben sem dúskál a környék. Remeteszőlős 505 ezer forintos és Telki 475 ezer forintos átlagos négyzetméteráraival mégis megelőzi a főváros 14 (!) kerületét is.

Kép: Pexels

Megfigyelhető, hogy sok, az agglomerációba kiköltöző fővárosi a korábbi lakhelyéhez közeli települést választ, mert azt jobban ismeri, így nem nehéz megszokni az új környezetet. A pesti oldal legdrágább települése, Dunakeszi például különösen népszerű a korábban Újpesten, Rákospalotán élők között. A budai oldalon sincs ez másképp: Telki, Budakeszi a II. vagy XII. kerületieknek lehet különösen vonzó. Nekik pedig nem idegen a nehézkesebb tömegközlekedés vagy a nagyobb üzletek hiánya. A két, már említett budai kerület presztízse egyértelműen nagyon magas, amely az átlagárain is meglátszik: a budapesti rangsorban a 3. és 4. helyet foglalják el. Az itt élők pedig nem szeretnének alacsonyabb megítélésű helyre költözni, így a tradicionálisan rangos nyugati agglomerációs településeket választják.

„Nem kell csüggedni azoknak, akik a Budai-hegyek ölelését szeretnék érezni, de számukra Telki vagy Budakeszi túl drága; van még olyan település, ahol megfizethetőek az árak. Biatorbágy nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, 374 ezer forintos átlagos négyzetméterárával pedig jó alternatívája lehet akár bármelyik külső pesti kerületnek – véli Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. – A közlekedés sokkal jobb, hiszen az M1 és M0 autópálya is közel van, sok az elérhető szolgáltatás. Tavaly pedig több mint 400 építési engedélyt adtak ki, vagyis éveken belül több száz új építésű lakóingatlan válik elérhetővé. Érdemes lehet addig lépni, mert ez az árakat később nagyon megemelheti” – javasolja az OTP Ingatlanpont szakértője.

Panelreneszánsz a lakáspiacon
Az OTP adatai szerint a lakótelepek népszerűsége továbbra is szárnyal mind a költözni vágyók, mind a befektetők körében. Az országban található több száz lakótelep között jó néhány olyan is van, ahol több mint duplájára nőttek az átlagos négyzetméterárak csupán három év alatt. Az árnövekedési rangsor végén sem találni sok olyan helyszínt, ahol 40 százalék alatti a drágulás. Az áremelkedés nem áll meg, a lakótelepi lakás továbbra is kiváló befektetés lehet.

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo