Vajon hány ember dolgozik Magyarországon McDonald's-okban?

A KPMG hatástanulmánya szerint a magyarországi McDonald's teljes GDP-hatása 2014 és 2018 között elérte a 153,4 milliárd forintot.

Különböző adók és járulékok formájában 2009 és 2018 között a vállalat és franchise partnerei 82,6 milliárd forintot fizettek be a magyar államháztartásba, miközben több mint 27 milliárd forint értékben végeztek beruházásokat - közölte az étteremlánc.

Részben magyar beszállítókkal dolgoznak

A McDonald's a magyarországi egységeiben felhasznált termékek és alapanyagok harmadát, elsősorban a csirkehúst, tojást, mézet, hagymát, salátát, paradicsomot, ketchupot, továbbá a marhahús és a csomagolóanyagok egy részét hazai beszállítóktól vásárolja. A tanulmány szerint a 11 legnagyobb hazai beszállító öt év alatt közel megháromszorozta a cég számára értékesített termékek értékét, ami 2018-ban már 12,2 milliárd forintot tett ki. Az MTI kérdésére a cég közölte, hogy a hazai alapanyagok aránya 2019-ben 33-35 százalék volt.

Kép: Pixabay

A vállalat 2018-ban összesen 39,5 ezer tonna mezőgazdasági és feldolgozott alapanyagot szerzett be hazai és külföldi beszállítóktól, ami 38 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest.

Hányan dolgoznak a magyar ágnál?

A hálózat munkáltatóként is jelentős; a teljes magyar vendéglátó szektor munkavállalóinak 2,6 százaléka a cég éttermeiben és irodájában dolgozik, 2018 végén ez összesen több mint ötezer dolgozót jelentett. A lánc legnagyobb 16 hazai beszállítója összesen további közel 1450 embert foglalkoztatott 2018-ban a McDonald's rendszerének kiszolgálása érdekében.

Tavaly a társaságnál dolgozók létszáma tovább nőtt, 2019 végén közel 6800 munkatárs dolgozott a McDonald's magyarországi éttermeiben és irodájában.

Hogy sikerült 2018?
A magyarországi McDonald's a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint 2018-ban 33,97 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 4,685 milliárd forintos üzemi eredményt ért el az előző évi 27,63 milliárd forintos bevétel és 2,882 milliárd forintos profit után. A cég adózott eredménye 2018-ban 4,448 milliárd, 2017-ben 2,945 milliárd forint volt.

Véleményvezér

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája?

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája? 

Még egy lépcsőt lejjebb lépett a magyar belpolitika.
Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül

Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül 

Kevés a hatósági állatorvos.
Kormányváltó hangulat

Kormányváltó hangulat 

Oda a Fidesz népszerűsége.
Sok nagy okos már világháborút lát

Sok nagy okos már világháborút lát 

Az orosz ballisztikus rakéta bevetése egy teszt volt.
Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat

Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat 

A büntetés mértéke nevetséges.
Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten

Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten 

A jövedelemhez képest Bécsben a legolcsóbb a lakhatás egész Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo