Tovább csökkent az üzleti bizalom

Szeptemberben, júliusi történelmi csúcsa és augusztusi, idei mélypontja után tovább, nagyjából egy évvel ezelőtti szintjére csökkent a GKI konjunktúraindexe.

A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások is egy évvel ezelőtti szintjükre kerültek, a fogyasztói bizalmi index viszont a július-augusztusi csökkenés után emelkedni tudott.

Az üzleti bizalmi indexen belül csak a kereskedelmi várakozások javultak, az ipari és az építőipari bizalom jelentősen csökkent, a szolgáltató cégek várakozása pedig lényegében változatlan maradt. Az ipari bizalmi index júliusi történelmi csúcsához képest szeptemberben második hónapja csökkent, s bő egy éve volt utoljára ilyen alacsony. Augusztushoz képest egyaránt romlott a termelési helyzet, a kilátások, a rendelésállomány – ezen belül az exporté is – és a készletek megítélése.

Az építőipari bizalmi index szeptemberben öt havi mélypontjára esett, igaz történelmi csúcsához képest. Szeptemberben a mély- és a magasépítő cégek kilátásai is romlottak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség számottevően csökkent, s némileg romlott a rendelésállományok minősítése is. A kereskedelmi bizalmi index szeptemberben kéthavi csökkenés után megközelítette év eleji, mindenkori maximumát. Az eladási pozíció és a rendelésállomány megítélése javult, a készleteké romlott. A szolgáltatói bizalmi index szeptemberben lényegében nem változott. Az általános üzletmenet megítélése javult, de a forgalmi várakozások kissé romlottak.

A befektetők tanultak az összeomlásból
Teljes évtized telt el azóta, hogy a Lehman Brothers összeomlása megindította az eszközök áresését, mely nemcsak a globális részvénypiacokat rázta meg, hanem – és ez volt a súlyosabb probléma – a lakáspiacokat és a reálgazdaságot is.
A foglalkoztatási hajlandóság a kereskedelem kivételével – ahol erősödött – augusztusban jellemzően kissé gyengült, a lakosság munkanélküliségtől való félelme viszont az augusztusi átmeneti emelkedés után ismét csökkent, s közel került nyári, minden idők legalacsonyabb szintjéhez. Az áremelési törekvés ugyancsak a kereskedelem kivételével – ahol kissé erősödött – némileg visszafogottabb lett, a fogyasztók inflációs várakozása viszont augusztusi erősödése után ismét gyengült. A magyar gazdaság várható helyzetének megítélése az iparban és az építőiparban látványosan rosszabb lett, a kereskedelemben és a szolgáltató cégek valamint a lakosság körében viszont kissé javult.

A GKI fogyasztói bizalmi index a július-augusztusi romlás után szeptemberben visszaemelkedett júliusi szintjére. A lakosság saját pénzügyi helyzetét változatlannak, jövőbeli megtakarítási képességét viszont sokkal jobbnak érezte, mint egy hónappal ezelőtt. Ez utóbbi megugrása előző havi zuhanása után következett be, ugyanakkor a fogyasztók utoljára 16 éve érezték ennél is biztatóbbnak megtakarítás lehetőségeiket. Kedvezőbbnek minősítették az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo