Rég várt fordulat a magyar gazdaságban!

2013. november 08. péntek - 19:41 / kfarkas
  •    

Szeptemberben 5,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest - közölte előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A munkanaphatástól megtisztított index 3,1 százalékos növekedést mutat.

Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelés szeptemberben 1,8 százalékkal nőtt ebben az évben, május kivételével, minden hónapban nőtt. Az ipar évkezdettől számított termelése szeptemberre érte utol a múlt év azonos időszakának volumenét. Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatokat ismertetve rámutatott: az ipari termelés folyamatosan hónapról-hónapra növekszik, jelenleg a 2008-as válság mélypontja óta a legmagasabb szinten van a negyedéves és a havi ipari termelés egyaránt. A munkanaphatással kiigazított adat utoljára júliusban volt ezen a szinten – tette hozzá.

A fő hajtóerőt továbbra is a járműgyártás jelenti, és erőteljes növekedést mutatnak a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok is – tette hozzá.

Itt a rég várt fordulat!

Balatoni András, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője kiemelte: az iparban, úgy látszik, végre itt van a rég várt fordulat. Számos jel utalt arra, hogy az ipari konjunktúra javulása a küszöbön áll: az ipari vállalatok várakozásai folyamatosan javultak, az optimizmus emelkedett, a beszerzésimenedzser-index a növekedési küszöbérték felett áll. Rámutatott arra is, hogy mindezek mellett a rendelés-állomány két számjegyű bővülése volt megfigyelhető az elmúlt hónapokban, így az ipar ciklikus helyzete új fázisba került. Az elemző az év hátralévő részében már pozitív év/év rátákra számít, éves átlagban pedig a növekedés az ágazatban elérheti az 1,5 százalékot.

Hosszú még az út a válság végéig
A bizonytalan világgazdasági kilátásokkal összefüggésben az MFB elemzői óvatos prognózist fogalmaztak meg friss makrogazdasági kitekintőjükben: rekord alacsony infláció mellett a GDP fél százalékkal bővülhet az idén. Az elmúlt fél évben nem sokat javultak a világgazdasági kilátások, ami arra utal, hogy a válságból való kilábalás még hosszan elhúzódik. A nemzetközi kereskedelem 2012 közepe óta évi 3% körüli, jóval a hosszú távú átlag alatti ütemben bővül, s a konjunktúraindexek alapján az MFB elemzői rövid távon nem is számítanak arra, hogy nagyobb sebességre váltana.

A várakozásokat jóval meghaladva nőtt az ipari termelés szeptemberben az egy évvel ezelőttihez képest – vélekedett Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője. Véleménye szerint a következő hónapokban elsősorban a járműgyártás adhat további lendületet az ipari termelésnek, részben az autópiaci kilátások javulása, részben a hazánkban létesített autóipari kapacitások felfutása miatt.

A kilátásokra nézve biztatónak nevezte, hogy az európai és a német konjunktúramutatók a kilábalás irányába mutatnak, így a külső kereslet élénkülése várható, és a belső kereslet szintén élénkülhet az év hátralevő részében. Kiemelte, hogy ennek hatására az utolsó negyedévben az ipari termelés 7-8 százalékos növekedést mutathat, és ez az éves átlagot is “felhúzza”. Idén az Audi győri üzemének júniusi elindulásával, a Mercedes és az Opel üzemek kapacitásának felfutásával, bázishatások miatt és az a következő hónapokban várhatóan javuló belső és külső kereslet mellett 2-2,5 százalék körül növekedhet az ipar kibocsátása, míg jövőre 6 százalékos növekedésre számít Suppan Gergely.

Gabler Gergely, az Erste Bank Hungary vezető elemzője szerint az ipari termelés növekedésében a kulcs az autóipar, illetve az ahhoz kapcsolódó iparágak. Hozzátette, hogy a KSH-nak az adatokhoz fűzött kommentárja is ezt erősíti meg. Egyben beteljesülni látszik az a várakozás is, hogy a GDP-növekedést elsősorban az autóipar fogja fölfelé húzni – mondta. Megjegyezte, hogy az 1,8 százalékos kiigazított havi adat jóval meghaladja bankja saját várakozását, ami 1,1 százalék volt.

Gabler Gergely az ipari termelés 2 százalékos éves növekedésével számol az idén, 2014-ben pedig várakozása szerint 4 százalékra pöröghet fel a bővülés. A jövő évi termelésnövekedésre az autóipar jó teljesítménye mellett véleménye szerint már hatással lehet a belső kereslet meglódulása is, de továbbra is az export lesz a fő húzóerő. Hozzáfűzte, hogy a jövő évi kilátásokat tekintve bizonytalansági tényező az euróövezeti konjunktúra, valamint a német export alakulása.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor