Jobban nyomasztja a magyarokat a munkahelyük elvesztése, mint egy évvel ezelőtt

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.

Az év elején készült felmérésben a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe 74 pontos értéket vett fel, amely a megelőző negyedévhez és az előző év hasonló időszakához képest egyaránt 1-1 pontos visszaesést mutat. 

„Év végéhez képest kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimizmusa az éppen aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, emellett jobban tartanak egy esetleges állásvesztéstől is, mint egy évvel ezelőtt” – mondta el Kiss Márk István.

A BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója hozzátette: a nyár vége óta enyhén, de folyamatosan emelkedő munkanélküliségi ráta kezd visszatükröződni a munkavállalók bizalmi attitűdjében is, ugyanakkor az csak hosszabb távon derülhet ki, hogy a trend mennyire lesz valóban tartós. 

Nehezebben megy az álláskeresés?
Nehezebben megy az álláskeresés?
Fotó: Depositphotos

Az eredményekből kiderült, hogy a válaszadók közel ötödének (18 százalék) a háztartása kevesebb, mint egy hónapot tudna átvészelni a fő kereső állásvesztése esetén, ami a megelőző év hasonló időszakához képest változatlan értéket mutat. Némileg negatív irányú trendnek tekinthető, hogy egy év alatt 45-ről 50 százalékra emelkedett azok aránya, akik maximum 3 hónapot tudnának ilyen módon átvészelni, ezzel párhuzamosan 21-ről 15 százalékra esett azok aránya, akik 4-6 hónapra elegendő megtakarítással rendelkeznek. 

Az interjúalanyok közel kétharmada (65 százaléka) egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti az állását, ami az előző negyedévhez képest 7, az előző év hasonló időszakához képest viszont csak 2 százalékpontos csökkenést mutat. A tendencia egyik oka, hogy a tavaly év végi 11-ről, valamint az előző évi 13-ról mostanra 16 százalékpontra emelkedett azok aránya, akik már kis mértékben aggódnak az állásvesztés miatt.  

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo