Már biztos: nem ez lett a világ legegyszerűbb szerződése

Liam Fox, a brit kormány külkereskedelmi minisztere azt ígérte: mire hazája március 29-én kilép az EU-ból, addigra az ország uniós alapú kereskedelmi szerződéseit 40 kétoldalú szerződéssel váltják fel. Azokból viszont eddig csak egy készült el.

A konzervatív miniszter annak idején azt is mondta, hogy a Brexit-megállapodás „az emberiség történetének legegyszerűbb szerződése lesz” – de ebben is nagyot tévedett. A tervezett (és szükséges) 40 bilaterális kereskedelmi megállapodásból, amelyek biztosítják, hogy az árucsere a kilépés után is zavartalanul folytatódjék, január közepéig egyetlen egyet tudtak tető alá hozni, Svájccal. Az is csak átmeneti és pusztán a további tárgyalásokhoz teremt alapot.

Kép:Fotolia

A többi szerződés tárgyalásai még messze vannak a befejezéstől és eggyel sem lesznek kész március végéig, tűnik ki a minisztérium belső feljegyzéséből. Nem csak a 27 uniós tagállammal kell megállapodásra jutni, hanem egy sor másikkal is, amelyek esetében a kereskedelmi megállapodások Nagy-Britannia uniós tagságán alapultak. A teljes brit külkereskedelem 11 százaléka esik ezekre az országokra, nagyrészt Norvégiára, Dél-Koreára, Törökországra, valamint Svájcra.

Hörcsögüzemmódba kapcsolnak a britek
Beindul a felvásárlás, a cégek és a fogyasztók is megkezdik a felkészülést a legrosszabbra, de van néhány olyan buktatója megállapodás nélküli kilépésnek az Európai Unióból, amire nem lehetséges előre készülni.
Uniós kilépési szerződés híjján a külkereskedelem a WTO (Világkereskedelmi Szervezet) előírásai alapján folytatódik, új vám- és egyéb szabályokkal, sok bürokratikus eljárással, amelyek alkalmazásához a vállalatoknak még hozzá kell szokniuk. A britek több partnere, különösen a törökök, nem is kívánnak együttműködni Londonnal, mert a változással lehetőséget látnak saját igényeik érvényesítésére.

(Forrás: Financial Times)

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo