Az Európai Unió, és ezen belül Magyarország, jövőjét talán a legsúlyosabban érintő kérdéseket vetett fel Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szeptember 13-ai évértékelő beszédében. A volt luxemburgi kormányfő arra biztatta a még nem eurót használó tagállamokat, hogy mihamarabb lépjenek be a közös pénz ernyője alá, és az eurózóna integrációjának továbberősítéséért közös gazdasági-pénzügyminiszteri posztot is létrehozna. (Lásd keretes írásunkat!) Az integráció elmélyítése azonban azoknak az országoknak, amelyek nem tagjai az eurózónának, mint Csehország, Lengyelország vagy Magyarország, de gazdaságuk szorosan összefonódott annak gazdaságával, komoly veszélyt is tartogat: ha nem csatlakoznak, kimaradhatnak a gazdasági döntésekből, valamint csökken a számukra elérhető uniós források mennyisége is. Ezért hamarosan nekünk is el kell döntenünk, megéri-e továbbra is megmaradnunk a forintnál, vagy érdemes lenne euróra váltanunk. A pillanatnyi helyzetről és a közeljövőben várható eseményekről Vértes Andrással, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökével beszélgettünk.
Hogyan értékelné a magyar gazdaság helyzetét most, és mire számíthatunk az elkövetkező években?
– Az elmúlt néhány évben kilábaltunk a gazdasági válságból. A GDP növekedése, az államháztartás helyzete azt mutatja, hogy most rendben van az államháztartás, jók a makromutatók. Azonban komoly kihívásokat tartogat számunkra a jövő. A kilábalásban óriási szerepük volt az uniós forrásoknak. Nagyon jól látszik a függőségünk. Amikor áramlanak a gazdaságba az uniós pénzek, akkor három-négy százalék a gazdasági növekedés, ám visszaesés idején csak egy-két százalék körüli növekedést tudunk elérni. Ha előrenézünk, akkor azt látjuk, hogy ez a folyamat 2020–23-ig tulajdonképpen elviszi a magyar gazdaságot, de az igazi kérdés az, hogy mi lesz, ha ennek vége. Márpedig az Európai Unió által most indított változások arra utalnak, hogy ez a helyzet az integrációhoz csak lazán csatlakozó országoknak nem tart örökké.
– Ez csak részben szól az euróról, az integrációt szeretnék szorosabbra fűzni. Amikor az EU megalakult, az alapító atyák nem gondoltak arra, hogy lehetnek olyan országok vagy országcsoportok, amelyek a korábbi megállapodásokhoz képest visszafelé akarnak lépegetni, szorosabb integráció helyett nagyobb függetlenséget szeretnének. Most határozottan érzékelhető egy ilyen tendencia, több ország is elkezdte megszaggatni az unió alapját adó harmonizált jogrendszer szövetét. Előbb-utóbb fel fog vetődni a kérdés: „Uraim, vagy betartják az alapelveket – és ebben benne van az eurózónához való csatlakozás is –, vagy kívül tágasabb.”
Azok az országok, amelyeknek vitája van Brüsszellel – mint Lengyelország vagy Magyarország –, kikerülhetnek az unióból?
– Nem arról van szó, hogy kiteszik a szűrünket, hanem a perifériára szorulunk. Egy többsebességes Európát kell elképzelni. Az bent van, aki együttműködő partner akar lenni az euró megerősítésében, a jogbizonytalanság felszámolásában, a közös költségvetés kialakításában, és aki nem vesz részt ezekben a törekvésekben, az nincs. Viszont aki részt vesz a szorosabb integrációban, azt segíti az unió jelentős forrásokkal, aki kívül marad, azt nem – ez világosan kiolvasható Jean-Claude Juncker üzenetéből.
Kik léphetnek be a jelenlegi nem eurózónatagok közül?
– Csehország egyértelműen be akar kerülni, és be is fog, ugyanígy Románia és Horvátország is. Bulgária is szeretne, de egyhamar még nem lesz képes teljesíteni a belépési feltételeket. Lengyelország más kérdés. Fontos tudni, hogy Dánia és Nagy-Britannia kivételével minden csatlakozó ország szerződésben vállalta, hogy bevezeti az eurót. Most ezt a szerződést számon fogják kérni.
– Nem folytathatjuk tovább az elmúlt évtizedek lebegtetését, miszerint persze, majd lesz eurónk, valamikor. Egy nagyon világos igent, vagy egy nagyon világos nemet kell mondania az országnak, méghozzá hamar, talán már jövőre.
Ön támogatná, hogy mi is bevezessük az eurót?
– Száz százalékig. Be kell kerülnünk az eurózónába. Ha a dolog pénzügyi oldalát nézzük, egyértelmű a nyereség: ha nem lépünk be az integrációba, 2020 után elapadnak a kohéziós források. Juncker ebben a tekintetben is egyértelmű volt: a zónához csatlakozó országokat segíteni fogják, de aki kimarad, azt nem. Az általa említett felzárkóztatási alap is csak azoknak szól, akik oda tartanak, de akik nem, azok lényegesen kevesebbet markolhatnak a közös büdzséből. De nem is a pénz a lényeg: jobb velük, mint nélkülük.
Mitől lenne jobb?
– Csak néhány példa: az exportáló vagy importáló vállalkozások számára nem kell többet foglalkozni az árfolyamkockázatokkal, nem kellene folyton forintra átszámolni az árakat és vice versa. Ez önmagában óriási mértékben csökkenti az adminisztrációs terheket. Egyszerűsödik az áru- és a személyforgalom, az európai turisták szívesebben jönnek hozzánk, hiszen nem kell átváltaniuk a pénzüket. A külföldi befektetők szemében csökken az országunk kockázatossága. Az csak hab a tortán, hogy hozzáférhetünk részletesebb statisztikai adatokhoz, hiszen a legtöbb Eurostat-elemzés az eurózónára készül, márpedig a jobb információk birtokában megalapozottabb gazdaságpolitikai döntéseket hozhatunk.
De elveszítenénk pénzügyi szuverenitásunkat.
– Valóban, ez az egyik fő érv, miszerint a forint leértékelésével könnyebben kiheverhettük a válságot, segíthettük az exportot. Ugyanakkor azzal is érdemes szembenéznünk, hogy most semmi sem utal ara a világgazdaságban, hogy belátható időn belül újabb nagy pénzügyi-gazdasági krízishelyzet következne be. Ráadásul az eurózóna tagországok – néhány kivétellel, mint Görögország – nálunk jobban, kevesebb áldozattal vészelték át a nehéz időket. Az eurózóna tökéletesen betöltötte a feladatát.
– Néhány éven belül bevezethetnénk, három, legfeljebb négy évbe kerülne, és hát át kellene írnunk az árakat a boltokban, de másban nemigen okozna gondot.
Ilyen gyorsan? De hát nem teljesítjük a maastrichti kritériumokat.
– A kemény kritériumok közül az államadósságra vonatkozót – miszerint a GDP-arányos államadósságnak hatvan százalék alatt kell lennie – valóban nem teljesítjük. A „puha” szabályokat azonban gond nélkül hozzuk, a hatvan százalék feletti államadósság-rész minden évben annak huszadával csökken. Eszerint tehát beléphetnénk az eurózónába. De már az előszobájába való belépés is azt mutatná, hogy oda tartunk, és ez óriási biztonsági hálót jelentene Magyarország számára az elkövetkező évek változásaival szemben.
– Válság nem fenyeget, legalábbis semmi sem utal most erre: azonban a globális gazdaság olyan átalakuláson megy keresztül, ami alapjaiban forgathatja fel a magyar gazdaságot. Mondok egy példát: az ipari termelésünk jelentős részét adó autógyártásban alapvető változások zajlanak, az elektromos autók terjedésével ugyanis a jelenleg gyártott modellek tíz év múlva eladhatatlanok lesznek. Ez az összes, eddig hazánkban megvalósult külföldi tőkebefektetés harmadát jelenti. Egy mai gépjármű száz-százhatvanezer alkatrészből áll, egy elektromos autó alig tizenhatezerből, így nemcsak az autógyárak, hanem a széles, jól kiépült magyar beszállítói bázis is bajba kerül. Ezért például az olyan kormányzati törekvések, mint a buszgyártás újjáélesztése, alapvetően tévesek, és hosszú távon nem fenntarthatóak. Közben nemrégiben összeállították a világ ötven legjobb élelmiszeripari termékét, amelyek között két magyar is helyet kapott. Persze a hangsúly itt nem az élelmiszeriparon van, hanem azon, hogy ezek a termékek az egész világon a legjobbak. Ezt persze nehéz összehozni, de törekednünk kell rá. El kell döntenünk, hogy milyen irányba megyünk, alapvető döntések előtt állunk, és ezektől a döntésektől fog függeni Magyarország jövőbeli fejlődése.
