Indul a gyerekért földet program?

Nem csak Magyarország küzd a demográfiai problémával, hanem Olaszország is, ezért a harmadik gyermek vállalását most termőfölddel honorálná az állam. A programnak azonban vannak szépséghibái.

Húsz hektár a harmadikért, avagy indulhat Olaszországban a földet gyerekért program – legalábbis a szerdai híradások alapján Róma politikai berkeiben komolyan foglalkoznak az ötlettel. A jobboldali Liga által kidolgozott tervezet alapján azok a ma még kétgyermekes családok, amelyek 2019 és 2021 között egy harmadik gyermeket is vállalnának. A programnak azonban van néhány megkötése: egyrészt csak házaspárok vehetnek részt benne, másrészt csak azok a házaspárok, amelyek már legalább tíz éve Olaszországban élnek. Ezek a kitételek biztosan nem fognak megállni az Európai Bíróság előtt. A magyar földtörvényben is voltak hasonló próbálkozások, ott sem sikerült a külföldiek földvásárlását megoldani - csak úgy, hogy a magyar állampolgárok számára is ellehetetlenítették a termőföld-szerzést.

A témában éppen idén tavasszal hozott ítéletet az Európai Bíróság!

Kép: Pixabay

A másik gond, hogy az ajánlott birtokméret – 20 hektár – nem biztos, hogy alkalmas a gazdálkodásra. Ahhoz ugyanis túl nagy, hogy a család egyfajta háztájiként megművelje magának, ahhoz viszont túl kicsi, hogy önfenntartó gazdaságként üzemeljen. Ráadásul a családok nem „örökbe” kapnák, hanem húsz éves használatra, azaz hosszú távú fejlesztéseket – érthető okokból – nem végeznének.

A Corriera della Sera napilap a Coldiretti mezőgazdasági egyesületre hivatkozva ráadásul úgy értesült, hogy a jelenleg Olaszországban állami kézben lévő mintegy 20 millió hektár mezőgazdasági földterület jelentős része a művelésre alkalmatlan, az értékes földeket ugyanis már jóval korábban privatizálták a politikusok.

A javaslattal kapcsolatban egy kérdés felvetődött a szerkesztőségben: mihez kezd 20 hektár, dél-olaszországi értéktelen földdel egy milánóban élő fogtechnikus és a olasz-angol szakos felesége?
Egy kis populizmus még nem dönti romba Európát
Sokan azt várták, hogy az olasz választások okozta káosz (a populista pártok győztek, de egyelőre nem látszik stabil kormány alakításának a lehetősége) eladási hullámot generál a különböző eszközök piacain, de igazából csak közvetlenül Olaszországban volt tapasztalható némi gyengülés.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo