Egy kis populizmus még nem dönti romba Európát

Sokan azt várták, hogy az olasz választások okozta káosz (a populista pártok győztek, de egyelőre nem látszik stabil kormány alakításának a lehetősége) eladási hullámot generál a különböző eszközök piacain, de igazából csak közvetlenül Olaszországban volt tapasztalható némi gyengülés.

Nem kis meglepetésre a periférikus kötvények ára emelkedett, és a hozamuk 5%-kal csökkent. Normál esetben a periférikus eszközök teljesítménye összhangban van a közéjük tartozó egyes országok teljesítményével, de az ezzel ellentétes mozgások azt jelzik, hogy a befektetők nem igazán tartanak attól, hogy az olasz politikai instabilitás átterjed más országokra is. Jóllehet a mostani olasz választások nem bizonyultak jelentő eseménynek a pénzügyi eszközök piacának szereplői számára, azért érdemes elgondolkozni az európai kötvénypiac helyzetén – derült ki a a Saxo Bank szakértője, Althea Spinozzi kommentárjából. (Nem ez az első alkalom, hogy az Apokalipszis lovasait várják Rómából az elemzők.)

Kép: Pixabay

Először is leszögezhetjük, hogy a volatilitás még mindig nem nőtt jelentősen. Ebben elsősorban az Európai Központi Bank a ludas, amely nemrég közölte, hogy nem siet a mennyiségi könnyítés kivezetésével, mit ahogy a kamatemeléssel sem. Az EKB március 8-án ül össze, de a piacnak az olasz választásokra adott reakcióiból úgy tűnik, hogy a befektetők nem számítanak héja jellegű fordulatra. Ha az EKB elkezdeni a monetáris politikájának szűkítését, az olasz állampapírok kockázata jelentősen megnőne.

Akárki lesz kormányon, a bajokkal szembe kell néznie
Nem szabadul meg egykönnyen nehéz gazdasági örökségétől az új olasz kormány akármilyen összetételű legyen is – állapítja meg a Saxo Bank elemzése. A mostani választás eredményétől függetlenül szembe kell nézni a ténnyel, hogy Olaszország gazdasága két évtizede stagnál.
Megállapíthatjuk azt is, hogy a populizmus térhódítása már egyáltalán nem meglepő Európában, mondhatni ez az új norma. Olaszország nem az első, amely a populista pártok mellett tette le a voksát. De még a populista pártoknak is figyelembe kell venniük a realitásokat, Olaszországban például azt, egyik párt sem szerzett többséget, a kormányzáshoz kompromisszumokat kell kötni, és vissza kell venni a kampány során elhangzott ígéretekből.

Amellett, hogy az EKB politikája egyfajta védőhálót jelent, sokan számítanak arra, hogy a következő hónapokban megnő az olasz állampapírok árfolyamesésének kockázata. De a teljes képhez hozzátartozik, hogy az olasz állampapírok vevői nagyrészt belföldiek, akik, mihelyst érezhetően nő a hozam, növelik a vásárlásaikat.

Mindent összevetve, az olasz populizmus nem fogja bedönteni Európát.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo