Hogyan támogatnák meg a turizmust? Új részletek

A koronavírus turizmusban mért káros hatásainak enyhítésére induló Széchenyi Turisztikai Kártya Programról érkeztek részletek a legfrissebb Magyar Közlönyben.

Az Orbán Viktor által jegyzett határozat szerint a „kormány egyetért azzal, hogy a koronavírus világjárvány negatív gazdasági hatásainak mérséklése érdekében a hazai turizmus, illetve vendéglátás ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások likviditási nehézségeinek enyhítése érdekében Széchenyi Turisztikai Kártya Programot indítson” – ennek keretében a kormány céljuk, hogy szinte minden felvett kölcsön és hitel esetében az érintett vállalkozók 0 százalékos kamattal számolhassanak.

Kép: Pixabay

A program kidolgozásának kapcsán több miniszter is feladatot kapott:

Palkovics László innovációs és technológiáért felelős miniszternek a Magyar Turisztikai Ügynökség és a KAVOSZ bevonásával kell kidolgoznia a a Széchenyi Turisztikai Kártya Program részletes feltételrendszerét, valamint az Európai Bizottságnak is jelentenie kell a programot

Varga Mihály pénzügyminiszternek egyrészt 1,48 milliárd forint többletforrást kell találnia, másrészt majd a 2022-es költségvetés tervezésekor is kalkulálnia kell a finanszírozáshoz szükséges forrásokkal.

A két miniszter emellett közösen is utasítást kapott – a gazdaságfejlesztési feladatok finanszírozására 2021-ben szükséges többletforrást, legfeljebb 4,68 milliárd forintot kell előteremteniük.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo