Friss cikkeink
Eldőlt, a németek is küldenek Leopard 2 harckocsikat Ukrajnába
Németország Leopard 2 harckocsikat küld Ukrajnának.
Egyre jobb hírek jönnek Németországból
A fogyasztói hangulat után az üzleti hangulat is javult.
Kilőttek a bérek az élelmiszerláncoknál, kezdők 400 ezer forint felett
Sokan akarnak bolti eladók lenni
Bukdácsol a világ legnagyobb szoftvervállalata
A Microsoft negyedéves profitja 13 százalékkal csökkent.
Az áremelésekkel az idei bérköltségeket is fedezik a cégek
A várakozásokat felülmúlva 16,8 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér novemberben.
Nem cafeteria kell a magyar dolgozóknak
Helyette megfelelő béreket kell adni a munkavállalóknak.
Történelmi fordulat Kínában
A nyúl éve sok izgalmat hozhat a kínai valutának.
Kijöttek a friss adatok: 564 ezer forint volt az átlagkereset az év végén
A növekedéséhez főként a minimálbér és garantált bérminimum emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá.
Ennyire rosszul legutóbb Gyurcsány idején érezték magukat a nyugdíjasok
A nyugdíjasok pénzügyi helyzetük drasztikus romlását várják idén.
Soha nem számoltak fel annyi céget az építőiparban, mint tavaly
A trendforduló előjelei már látszanak az ágazatban, 15 százalékkal kevesebb céget alapítottak tavaly.
Hatósági vizsgálat a Magyar Telekomnál a szerződésmódosításokról szóló tájékoztatás miatt
Nullás díjszabás megszűnése: vizsgálatot indított az NMHH a Magyar Telekom szerződésmódosítása miatt.
Az extraprofit-adó ügytől függ a Ryanair budapesti járatbővítése
Nyáron születhet döntés.
Befellegezhet a bankkártyáknak
Az Ingenico és a Fujitsu Frontech bemutatta tenyérvéna alapú fizetési megoldását.
Az év közepétől kezdve csökkenhet az alapkamat
A várakozásoknak megfelelően 13 százalék maradt az alapkamat.
Bécsben már a balkonokra is lehet napelemet tenni
Mivel egyre több ilyen jellegű megkeresés érkezett, az osztrák főváros kidolgozta az erkélyre szerelhető napelem-rendszerek szabályait az önkormányzati lakások esetében.
Fordult a kocka az ingatlanpiacon
Míg az elmúlt év első háromnegyedévében jelentős áremelkedést mért az Otthon Centrum a megyei jogú városok ingatlanpiacán.
Megvolt az év első kamatdöntése
Nem okoztak meglepetést Matolcsy Györgyék.
Mi történne ha holnap megszűnnének az ársapkák itthon? Pontos számítás
Nagy vitatéma, hogy hasznosak-e az ársapkák, vagy nem. A benzin esetében nagy volt a bukta, de kérdés, mi lenne az élelmiszerek esetében.
Borúsan látják a jövőt a cégvezetők
Gazdasági visszaesésre számítanak a vezérigazgatók világszerte.
Számoljunk, luxus-e még az elektromos autó, vagy már olcsóbb a benzinesnél
A benzin és az áram ára is nő: még mindig megéri elektromos autót venni?
A szankciók sújtotta euróövezet gazdasági teljesítménye a várt zsugorodás helyett nőtt
Nőtt az euróövezet gazdasági teljesítménye januárban.
Éled Budapest, újabb jel, hogy vége a home office-nak
Új rekordot jelentő teljesítménnyel zárta az elmúlt évet a Főtaxi.
Régóta várt nagy divatáruházlánc jön Magyarországra
A Primark nemzetközi divatáruházlánc bejelentette, hogy megnyitja első üzletét a magyar fővárosban.
Imádja a közpénzből vett luxust a fideszes polgármester
Pétervására város fideszes polgármestere nemcsak kastélyt épített uniós pénz felhasználásával magának.
Sok a gond a baromfihússal
Mintegy 200 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni a múlt évben az EU-s riasztási rendszer adatai alapján.
Hamisított adásvételi szerződéseket találtak egy gépjármű-kereskedésben
Külföldről hozott be gépkocsikat.
Kezdenek bízni a német fogyasztók
Mérsékelten javult a februárra vonatkozó fogyasztói hangulat Németországban a nürnbergi GfK piackutató intézet kedden ismertetett felmérése szerint.
Bért alig, árat annál inkább emelnek idén a vállalkozások
Több mint 2 ezer hazai vállalkozás vezetője számolt be a belföldi értékesítési árak és az exportárak várható alakulásáról, illetve a bruttó bérek múltbeli és jövőbeli változásáról.
Mindenki kivár: jócskán visszaesett az újlakás-forgalom
Noha a piac befagyásáról nem beszélhetünk, a beruházók jelentős része most a vevőkhöz hasonlóan kivár.
Az euróövezet fogyasztói hangulata olyan, mint a háború előtt
Februárban csaknem éves csúcsra javult a fogyasztói hangulat az euróövezetben.
Pénzmosás miatt figyelmeztettek egy országot
Monacónak fokoznia kell a pénzmosás elleni küzdelmet és további erőfeszítéseket kell tennie az ilyen bűncselekményekből származó jövedelmek elkobzására és visszaszerzésére.
Nem szedethet be extra adót a budakalászi önkormányzat a strandolók után
A budakalászi önkormányzat úgy döntött, 200 forintos települési adót kell fizetniük azoknak, akik felkeresik település területén található tavakat.
Milyen fűtést válasszuk ipari környezetbe?
Ezek a leghatékonyabb típusok.
Szép számok sora érkezett Németországból
Javított a német konjunktúra előrejelzésén a Bundesbank.
A Mol után az OMV is érdeklődést mutat a magyar használt sütőolaj iránt
Használt sütőolaj gyűjtése az OMV töltőállomásain.
Kizárólag fenntartható üzemanyaggal működő repülőgép-hajtómű tett sikeres vizsgát
Az Emirates sikeresen tesztelt teljes egészében fenntartható üzemanyaggal működő hajtóművet.
Nagyon belehúztak a románok
Románia az utóbbi két évtizedben behozta az európai uniós GDP-átlaghoz viszonyított lemaradása csaknem kétharmadát.
Sms-ekkel támadják az OTP-seket
Csaló sms-ekkel próbálnak adatokat kicsalni bűnözők az OTP Bank ügyfeleitől.
Már a gépjárműgumik is kevésbé fogynak
Komoly visszaesésről számoltak be a gumigyártók. Az okok nyilvánvalóak: energiarárobbanás és a fogyasztói kiadások mérséklődése.
A tudatos energiagazdálkodók terepe lesz igazán az EKR
Harmadik évébe fordul az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer Magyarországon.
Jó tudnia, ha személyi kedvezményre jogosult
A személyi kedvezmény a személyi jövedelemadó összevont adóalapjából vehető igénybe.
C-szint helyett, A-szinten üzemeltetik a jövőben a magyar autópályákat
Megújulnak a magyar autópályák.
Újabb EU pénzből épített fideszes kastélyt talált Hadházy Ákos
A független képviselő töretlen szorgalommal igyekszik utánajárni, hogy hová kerülnek az uniós pénzek.
Gigantikus hitelprogram indul a vállalatok számára
700 milliárd forintos kormányzati hitelprogram indul meg 2023. februártól.
Valamire készül az Apple
Az Apple amerikai vállalat jelentősen növeli termékinek gyártását Indiában - közölte az indiai kereskedelmi és ipari miniszter.
Ennyivel nőtt a fizikai dolgozók órabére tavaly
2022 negyedik negyedévében 1630 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint.
Egyes élelmiszerbeszállítók indokolatlanul emelik az árakat
A Tesco nem tréfál, kidobott már árdrágító beszállítót.
Bruttó 560 ezer forint felett kereshet egy kezdő informatikus, érdemes lehet váltani
Karrierváltásra is jó az informatika, töretlen a kereslet a junior informatikusok iránt .