évforduló cikkek


Most már kármentés kell

Most már kármentés kell  

Negyven éve publikálták a „Növekedés határai" című kutatás eredményeit, amely először tette egyértelművé a népességnövekedés és az ipari fejlődés gyorsulása, valamint a természeti erőforrások véges volta közötti veszélyes ellentétet a széles nyilvánosság számára. Mivel a kormányok nem voltak rá tekintettel, most már a fenntartható fejlődés helyett kárelhárításra van már szükség. 
Kopátsy Sándor 90 éves

Kopátsy Sándor 90 éves 

Február 27-én töltötte be 90. életévét Kopátsy Sándor közgazdász, gondolkodó, akit a Piac & Profit mint a lap alapításának aktív közreműködőjét, egy évtizedig szerkesztőbizottsági tagját is köszönt, s mint a kis- és középvállalkozások nagy támogatóját, aki sokat tett azért, hogy a vállalkozói gondolkodásmód teret nyerjen Magyarországon.
40 éves a Greenpeace

40 éves a Greenpeace  

A Greenpeace megalapításának 40. évfordulója alkalmából Vancouverben tartanak csütörtökön ünnepséget. Az eseményen Kumi Naidoo, a környezetvédő szervezet nemzetközi igazgatója, az alapítók szellemiségét megidézve, arra szólította fel az embereket szerte a világban, hogy követeljék a közelgő durbani ENSZ klímavédelmi konferencián az új klímavédelmi egyezmény megszületését.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Mi tartja ilyen erősen a forintot?

Mi tartja ilyen erősen a forintot? 

A piac jelenleg nem egyetlen mutatóra reagál.

Jogi kisokos

Nem kell bíróságra rohanni: akár egy nap alatt lezárható a jogvita

Nem kell bíróságra rohanni: akár egy nap alatt lezárható a jogvita 

Idehaza a polgári jogviták több mint tíz százaléka ma már nem a bíróságokon, hanem alternatív vitarendezés során dől el.

Cégblog

Ilyen fizetésről csak álmodhatnak a magyar pályakezdők?

Ilyen fizetésről csak álmodhatnak a magyar pályakezdők? 

Havi egymillió jenes, közel kétmillió forintos kezdő fizetést kínál a jövő áprilisban munkába álló új diplomásoknak egy tokiói ingatlanfejlesztő vállalat.

Gazdaság

Keddtől új kötelezettség jön a vállalkozóknak

Keddtől új kötelezettség jön a vállalkozóknak 

Szeptember 1-jén elindul a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo