Baleseti adó cikkek


Hogyan szűnik meg a baleseti adó?

Hogyan szűnik meg a baleseti adó? 

Az idei évtől a kötelező biztosítás után is bizosítási adót kell fizetni az eddigi baleseti adó helyett. Azt, hogy ez miben más, kiderül a Reggeli egyperces összeállításból.
A baleseti adó eltörlésével nem lesz olcsóbb a kötelező

A baleseti adó eltörlésével nem lesz olcsóbb a kötelező 

A parlament által pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként átalakul a KGFB-hez kapcsolódó adózás. Megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át. A biztosítási adót az eddigiekkel ellentétben nem a díjon felül, hanem – egyéb adóvonzataival együtt - a díj részeként kell megfizetni. Nem változik, hogy a KGFB-hez kapcsolódó adóeljárási feladatokat a jövőben is a biztosítók látják el. A változás, amely 2019. folyamán lépcsőzetesen, a szerződések évfordulójától lép majd hatályba, az autósok szempontjából adósemleges, hívja fel a figyelmet a Magyar biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Korábban kell fizetni a kötelezőt a szökőnap miatt

Korábban kell fizetni a kötelezőt a szökőnap miatt 

A mai szökőnap a kötelező biztosítás díjfizetési határidejére is hatással van: azoknak az autósoknak, akiknek továbbra is év végi évfordulós a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk (kgfb), idén a szokásos március 1-jei határidő helyett már február 29 éjfélig rendezniük kell esedékes díjrészletüket.
Négyszer annyit fizethetnek a fuvarozók

Négyszer annyit fizethetnek a fuvarozók 

A biztosítók tavaly novemberben jelentették be, hogy 2015-höz képest az idén lényegesen magasabb kötelező biztosítási díjjal kell számolniuk a fuvarozóknak. Sok cég 100 százalékos díjemelkedésről számolt be a NiT Hungary felmérésben , a lapunknak nyilatkozó szakértő és ágazati szereplők szerint azonban olykor ennél is nagyobb mértékű a díjemelés, ami ellehetetleníti a kisebb vállalkozásokat. A helyzeten a baleseti adó eltörlése segíthetne.
Pénzt kapnak az Astra ügyfelek

Pénzt kapnak az Astra ügyfelek 

Visszaigényelhetik a kötelező biztosítás mellett befizetett 30%-os baleseti adójukat az ASTRA Biztosítótól már távozott, de befizetett díjuk egy részét elveszítő ügyfelek. Az összesen mintegy 300 millió forintnyi visszajáró adó a NAV tegnapi naptól elérhető nyomtatványán igényelhető vissza – áll a Biztosítás.HU alkuszi portál közleményében.
Fedezetlenné válhat az autó a baleseti adó miatt

Fedezetlenné válhat az autó a baleseti adó miatt 

Akár a rendszeresen befizetett kötelező biztosításunk ellenére is fedezetlenné válhat gépjárművünk az újonnan belépő baleseti adó következtében egyes biztosítók szerint. Az ügyfélszolgálatok tapasztalatai szerint sokan nem is tudnak az adóról. De nem csak az autósok, a biztosítók is bizonytalanok a baleseti adó beszedését illetően.
Kigazdálkodhatatlan az adó

Kigazdálkodhatatlan az adó 

A gépjárművet tulajdonló vállalkozások számára új terhet jelent a baleseti adó, amelyet a népegészségügyi termékadóról szóló törvény tartalmaz, emellett emelkedik a cégautóadó mértéke is.
Szinte mindenkinek olcsóbb lesz a kötelező

Szinte mindenkinek olcsóbb lesz a kötelező 

Tíz autósból kilenc talál magának olcsóbb biztosítást az idei kampányban. A legtöbben a bevezetésre kerülő adónál is többet takaríthatnak meg. Főkén azok, akik felelősen gondolkodnak az autózásról, és egy kis szerencséjük is van.
Újabb támadás a baleseti adó ellen

Újabb támadás a baleseti adó ellen 

Alacsonyabb legyen a fuvarozókra a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) 30 százalékára tervezett baleseti adó kulcs - kéri három teherfuvarozó szakmai szervezet Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert.
Biztosan lesz díjemelés

Biztosan lesz díjemelés 

Rekordszámú fogyasztói panaszra számít a biztosítási szakma a baleseti adó miatt növekvő kötelező biztosítási díjak miatt, ezért a PSZÁF-hez fordult. Ugyanis hiába vehető már biztosra az adó és így az emelkedés, az törvénybe csak a kötelező kampány után kerül - így abban a bizonytalanságok miatt még nem szerepel majd. Így az autósok egy része valójában többet fizethet majd, mint amire a kampány alapján számít.

Emelkedni fog a kötelező díja 

Kiszivárgott hírek szerint a kormány a baleseti adót egységesen a kgfb-díjak 30 százalékos mértékében állapítja meg. A kotelezo.hu internetes szakportál álláspontja szerint mindez alapvetően felforgatja majd az autós piacot, mivel az átlagdíj a tavalyi nagyon alacsony díjszintet figyelembe véve is több mint ötezer forinttal emelkedne. A megnövekedett díjakat látva a tavalyi szintnél több autós kalkulál majd díjat, megpróbálva valamennyit megspórolni az új adón.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Sorra hajolnak meg a biztosítók a kormánynak

Sorra hajolnak meg a biztosítók a kormánynak  

Újabb biztosítók közölték, hogy önkéntes vállalásként egy évig nem emelik lakásbiztosítási díjaikat.

Jogi kisokos

Mivel büntethető egy cég?

Mivel büntethető egy cég? 

Gyakori vélekedés, hogy a büntetőjogi felelősség és kockázat kizárólag a magánszemélyeket terheli.

Klímablog

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre 

Az elmúlt évek nyári hőhullámai sorozatos rekordokat döntöttek, és az előrejelzések szerint az idei nyár sem lesz kivétel.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo