átlagkereset cikkek


Többet kerestünk, és többet is ért

Többet kerestünk, és többet is ért 

Végre nemcsak a közszférában, hanem a magánszektorban is gyorsult valamelyest a bérnövekedés tavaly novemberben, az alacsony inflációnak köszönhetően pedig a bérek reálértéke is növekedett. Idén tovább nőhet a fizetés.
A többség jóval az országos átlag alatt keres

A többség jóval az országos átlag alatt keres 

A munkavállalók kétharmada az országos bruttó 225 ezer forintos átlagjövedelemnél 18 százalékkal kevesebbet, bruttó 190 ezer forintot keres havonta - derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
Végre több volt a borítékban!

Végre több volt a borítékban! 

A vártnál jobban nőttek a bérek augusztusban az elemzők szerint, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy a közszféra húzta fel jelentősebben a kereseteket. A reálbérek az alacsony infláció miatt ugrottak meg.
Reálszinten is nőttek a bérek

Reálszinten is nőttek a bérek 

Az idei év első hat hónapja során mind a nettó, mind a bruttó bérek meghaladták az egy évvel korábbi szintet – előbbi téren 3,4, utóbbin 4,8 százalék volt az emelkedés. Ráadásul a rezsicsökkentéssel mélyre nyomott inflációnak köszönhetően a reálkeresetek is emelkedtek 2012 hasonló időszakához képest.
Meglepetésre több volt a borítékban

Meglepetésre több volt a borítékban 

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 3,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A bruttó átlagkereset 226 700 forint volt.
Kicsit többet keresünk, de kevesebbet ér

Kicsit többet keresünk, de kevesebbet ér 

A bruttó átlagkeresetek 4,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az infláció azonban az első tíz hónapban meghaladta az öt százalékot, így a reálkeresetek csökkentek 2012-ben.
A versenyszféra jobban fizet - Ennyit kerestünk idén

A versenyszféra jobban fizet - Ennyit kerestünk idén 

A nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek 4,8, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek kerek két százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakában tapasztalt béreket.
Budapesten keresik a legtöbbet a munkavállalók

Budapesten keresik a legtöbbet a munkavállalók 

Budapesten volt a legmagasabb a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete tavaly mind a szellemi, mind a fizikai foglalkozásúak körében.
Előny a műszakiaknál! Milyen szaktudással kereshetjük a legtöbbet?

Előny a műszakiaknál! Milyen szaktudással kereshetjük a legtöbbet? 

A friss diplomások között a mérnökök, az informatikai szakemberek és a pénzügyi területeken dolgozók számíthatnak magasabb fizetésre hazánkban és a régióban a Hays Hungary munkaerő-közvetítő ügynökség 2012-es bérfelmérése szerint. A már gyakorlattal is rendelkező munkaerő kétszer annyit is hazavihet, mint kezdő kollégája.
Itt a lista! Nézze meg hol keresheti a legtöbbet

Itt a lista! Nézze meg hol keresheti a legtöbbet 

A legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6%-kal haladták meg az előző év azonos időszakát. Az infláció alakulását is figyelembe véve az adatok számottevő reálbércsökkenést jeleznek.

Mennyit keres a magyar? 

Az elmúlt egy évben a Merces felmérésében résztvevők átlagjövedelme 209.000, míg a fizetések medián értéke - vagyis középértéke - 180.000 forint - derül ki a Workania állásportál által működtetett Merces fizetési felmérés legfrissebb adataiból.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Milliókat bukhat, ha nem lép a héten

Milliókat bukhat, ha nem lép a héten  

Ezen a héten sok kérdésről kell döntést hoznia a dolgozóknak és a munkáltatóknak is.

Jogi kisokos

Kamu kedvezményekkel megtévesztették a vásárlókat, bírságolt a GVH

Kamu kedvezményekkel megtévesztették a vásárlókat, bírságolt a GVH 

22 millió forint bírságot szabtak ki a Rondogo honlapot működtető cseh cégre.

Gazdaság

Fontos levél érkezik a bankoktól, pénzt lehet spórolni vele

Fontos levél érkezik a bankoktól, pénzt lehet spórolni vele  

A napokban minden magyarországi lakossági bankszámlás ügyfél megkapja az éves díjkimutatását.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo