Az Európai Unió Kohéziós Alapjának 4,8 milliárd forintos támogatásával 41 észak-alföldi település 109 ezer lakója javára indul el az ivóvíz minőségét javító program. Az erről szóló uniós értesítést Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hozta nyilvánosságra. Az észak-alföldi térségben jellemző, hogy magas a víz arzén-, bór-, fluorid- vagy nitritkoncentrációja. A projekt alapján a régió három megyéjében 25 vízkezelő rendszer technológiájának korszerűsítését és az érintett vízvezeték-hálózatok megtisztítását végzik el a szakemberek. A felhalmozódott, arzénban gazdag iszap eltávolítása és a rossz minőségű azbesztcementből készült vízelosztó vezetékek felújítása és cseréje csökkenti majd a fellépő másodlagos szennyezéseket.
A projekt teljes költsége 6,4 milliárd forint (25,5 millió euró), amiből az Európai Unió Kohéziós Alapja 4,8 milliárd forintot, a magyar költségvetés pedig 960 millió forintot finanszíroz. A programban részt vevő önkormányzatok hozzájárulása 10 százalékos, vagyis összesen 640 millió forintot tesz ki. A munkálatot a közbeszerzési eljárásokat követően, az év végén vagy a jövő év elején indulhatnak el- ismertette a részleteket a Nemzeti Fejlesztési Hivatal.Uniós pénzen tiszta ivóvíz
Az észak-alföldi térségben az Európai Unió 4,8 milliárd forintot, a magyar költségvetés pedig 960 millió forintot fordít az ivóvíz tisztíásának korszerűsítésére.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.