Uniós büdzsé baráti alapon

Megvitatják a pénzügyi perspektíva során esetleg alkalmazásra kerülő felülvizsgálati klauzula kérdését is a kohézió barátai, akik október 7-én találkoznak Budapesten.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A "kohézió barátai" csoport találkozója veszi kezdetét a héten Budapesten. A rendhagyó elnevezésű esemény háttere az, hogy az Európai Unió 2007-2013 közötti pénzügyi perspektívájáról szóló tárgyalások 2004 februárja óta tartanak, amikor az Európai Bizottság előterjesztette javaslatát a hétéves pénzügyi keretről. A politikai szintű megállapodás a tagállamok feladata - a dolog fajsúlyánál fogva maguk az állam és kormányfők szentesítik a megállapodást, amit az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Az idén júniusban a luxemburgi elnökség végén nem jött létre a politikai kompromisszum, ezért most a soros brit elnökség feladata, hogy azt 2005 decemberében megpróbálja tető alá hozni.

A közös költségvetés kiadási tételei között a mezőgazdaság mellett a legnagyobb hangsúlyt a kohéziós politika kapja. A kohézió barátai nevű ad hoc csoport a tárgyalások megkezdése óta abból a célból találkozik rendszeresen, hogy a kohéziós politika a jövőben is nagy hangsúlyt kapjon a közös költségvetésben. A csoportnak 13 rendes tagja (a tíz új tagállam, valamint Spanyolország, Görögország, Portugália) és négy megfigyelő tagja (Olaszország, Finnország, Írország, Belgium) van. Az ülésen a tagországok miniszteri/államtitkári szinten képviseltetik magukat.

A csoport üléseit valamely tagállam saját kezdeményezésére hívhatja össze, a legutóbbi ülést még a júniusi csúcs előtt Málta tartotta. Az október 7-ei ülésre Magyarország a rendes és megfigyelő tagokon kívül meghívta Romániát és Bulgáriát, mint a kohéziós politika jövőbeli haszonélvezőit. Az ülés napirendjén két fő téma szerepel. Ennek megfelelően a résztvevők megosztják egymással a brit elnökséggel folytatott kétoldalú konzultációk eredményeit. Sőt, megvitatják a pénzügyi perspektíva során esetleg alkalmazásra kerülő felülvizsgálati klauzula kérdését.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo