Annak reményében, hogy megegyezés születhet az Európai Unió legnagyobb befizetői, mint Németország és a segélyeket leginkább élvező dél-kelet-európai országok között, új ajánlatokkal állt elő Luxemburg a 2007-2013-as költségvetési időszakra. A tervezet értelmében az Unió versenyképességének javítására szánt keret 50, a regionális alapok kasszája pedig 40 milliárd euróval lenne soványabb. A Nagy-Britannia uniós befizetéseire tett engedmény, mely sok port kavart már fel, szintén nem emelkedne, így maradna a jelenlegi 4,6 milliárd euró körüli szinten, szemben a korábbi javaslatokban szereplő nyolc milliárddal.
Mindezek ellenére a hat legnagyobb befizető (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország és Ausztria) továbbra sem boldog és további kiadási csökkentéseket szorgalmaz, sőt egyes híresztelések szerint maximumot is meg szeretnének határozni a befizetések terén. A holland kormány már figyelmeztetett arra: megvétózza a költésvetést, ha a jelenlegi befizetését - mely 180 euró állampolgáronként - nem csökkentik a svéd vagy a német szint közelébe (95, illetve 71 euró). A költségvetés megszavazására június 8-ám kerülne sor, amennyiben a határidőig az illetékes bizottság minden tagja áldását adja a tervezetre - írta a Financial Times.
Újabb megszorításokat tervez az EU
A regionális segélyek, a kutatási és oktatási kiadások is áldozatául esnének Luxemburg legújabb javaslatainak , melyeket a 2007-2013-as költségvetési időszakkal kapcsolatban tett. Nagy-Britannia kedvezményeit szintén megkurtítanák.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.