Ha lenne pénz, már mennénk is!

Minden harmadik magyar utazik a december és március közötti időszakban. Aki nem, csak a pénzhiány tartja vissza. Jellemzően belföldön, főleg városnézéssel és wellnessezéssel töltik az erre szánt időt. A pihenésre vágyók egyharmada biztosítás nélkül vág neki az utazásnak, leginkább azért, mert nem szívesen költ rá, vagy, mert úgy véli, vele nem történhet baj.

Kép: Sxc

Minden harmadik magyar (36%) elutazik december és március között, ami emelkedést mutat az elmúlt öt év átlagához képest (30%). Nincs kiemelkedő hónap a téli utakat illetően, bár valamelyest többen utaznak el a téli időszak végén, februárban (31%) vagy márciusban (38%), jellemzően az országhatárokon belül (28%). Azok, akik otthon maradnak, a pénzhiányt említették a legfőbb okként (80%), azonban akadnak olyanok is, akik egyszerűen nem tudják szabaddá tenni magukat ilyenkor (13%), vagy éppen nem szeretnek télen utazni (11%) – derül ki a Budapest Bank kutatásából.

A telelők közel háromnegyede (69%) egyénileg szervezi meg az utazást, míg negyedük (23%) valamilyen online utazásközvetítő weboldal segítségével. A válaszokból kiderül, hogy a magyarok a hideg hónapokban inkább másodmagukkal pihennek (56%), és jellemzően két (40%) vagy három (21%) éjszakán át maradnak. A városnézés (54%) és wellness (52%) egyértelműen slágerprogramnak számít, de több mint egyharmaduk (36%) túrázással vagy sporttal veszi fel a harcot a téli pluszkilók ellen.

Félretett pénzünkből pihenünk

Egy utazásra fejenként átlagosan 38.000 forintot költenek a válaszadók. A többség (59%) az előre megtakarított pénzből finanszírozza az utazását, és a költségek felét ebből állja, míg minden negyedik magyar az aktuális havi bevételeiből is kiegészíti ezt az összeget (27%), ami a téli utazásra szánt pénz nagyjából ötödét fedezi. A magyar lakosság a nyaraláshoz hasonlóan télen is önerőből utazik, csupán a válaszadók elenyésző része (4%) nyilatkozott úgy, hogy hitelt vesz fel ilyen célra.

Milliókba kerülhet a felelőtlenség

Az utóbbi években ugyan jelentősen nőtt azoknak az aránya, akik biztosítást kötnek síelésük idejére, de a kiutazók közel fele még mindig biztosítás nélkül utazik és nincs tisztában a síelés anyagi és egyéb kockázataival.

Az út során felmerülő kiadásokat, például az utazás, a szállás vagy az étkezés költségeit, a belépőjegyeket és bérleteket, valamint a sportfelszereléseket elsősorban készpénzzel (79%) fizetik az utazók, ugyanakkor minden második válaszadó bankkártyát (46%), minden ötödik pedig SZÉP kártyát (22%) is használ. A bankkártya jelentőségét mutatja, hogy az utazók fele (49%) ahol lehet, plasztikkal fizet az utazása során.

A biztonságra sajnáljuk a pénzt

Összességében a téli utazók kétharmada van biztosítva az utazása során: minden harmadik telelő külön biztosítást köt elutazás előtt, ugyanakkor sokaknak van egész évre kiterjedő biztosításuk, Európai Egészségbiztosítási Kártyájuk vagy bankkártya mellé járó biztosításuk. Egyharmaduk azonban egyáltalán nem rendelkezik biztosítással, ők leginkább arra hivatkoznak, hogy sajnálják rá a pénzt (34%), illetve abban bíznak, hogy nem történik velük semmi baj az út során (14%).

„Jelentős kockázatot vállal, aki mindenféle biztosítás nélkül vág neki egy külföldi téli utazásnak, hiszen a biztosítási díjak elenyészők például egy komolyabb sérülés orvosi ellátásának vagy a hazaszállítás akár milliós költségeihez képest” – mondja Pósfai Tamás, a Budapest Bank biztosítási vezetője. „Ugyanakkor, ha van már biztosításunk, indulás előtt mindenképpen nézzünk utána, hogy az pontosan mire és mekkora összeghatárig terjed ki.”

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo