Támogatás a szociális szövetkezeteknek

Pályázatot hirdetett az Országos Foglakoztatási Közalapítvány (OFA) szociális szövetkezetek létrehozására, a már létrehozott szövetkezetek működtetésére.

Szociális szövetkezeteket ott érdemes szervezni, ahol nagyon kevés az egyéb munkalehetőség és a szövetkezet tagsága részt vehet a településen a személyi, szociális szolgáltatások nyújtásában, a települési közmunkákban. A tagok háziipari, kisipari tevékenységet is folytathatnak. (Korábban a szociális feszültségek csökkentése érdekében indítottak több közmunkaprogramot)

A szociális szövetkezetek fontos szerepet vállalhatnak a helybeli közösségi programokban, hozzájárulva ahhoz, hogy jobban összetartsanak a település lakói. Olyan igények, szükségletek kielégítése kerülhet tevékenységeik közé, amelyekre a gazdaság más szereplői kevésbé vállalkoznak.

A tevékenység eredményéből közösségi alapot képeznek, ezt pedig a tagoknak, családtagjaiknak nyújtott juttatásokra fordítják. A Munkaerőpiaci Alap 2007-2011 között 695 millió forintot biztosít a támogatásokra. A pályázók ötszázezer forintot nyerhetnek el a szövetkezet alapítási költségeire, üzleti tervek készítésére fél éves időtartamra.

A már létrehozott szövetkezetek 20 millió forint támogatást kaphatnak elsősorban a tagként, vagy alkalmazottként foglalkoztatott helybeli munkanélküliek bér és járulékköltségeire, egy éves időtartamra. Ezen kívül ebből a támogatásból fedezhető a szövetkezet indításához szükséges beruházások költsége, erre a támogatás legfeljebb harminc százaléka használható fel. A működtetése legfeljebb a támogatás 9 százaléka fordítható, a menedzserek bér és járulékköltségeire legfeljebb 15 százalék. Elszámolható még a piacfelmérés, projektkidolgozás költsége is.

A pályázat első fordulója az idei év december végéig tart, addig várják a pályamunkákat. A második fordulóban november 5-étől adhatók be a pályamunkák a jövő év januárjának végéig. A beadott pályamunkákról a bíráló bizottság az idei év decembere és a jövő év márciusa között dönt. 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo