Fél évvel az 1968-ban alapított - sokáig a gazdasági újságírás fellegvárának számító - Magyar Hírlap bezárását elrendelő kiadó vezetője és az azóta megalapított, a "régiekből" álló kompakt Magyar Hírlap gárdáját irányító főszerkesztő szóba áll egymással. Igaz, nem teljen önként. Szombathy Pál, a Magyar Hírlap főszerkesztője és Papp Béla, a Ringier Kiadó ügyvezető igazgatója a mikrofon előtt találkozik. A Political Capital és a Klubrádió március 30-án 12 óra 30-kor kezdődő gazdaságpolitikai műsorában a szerkesztő, Vért András a magyarországi nyomtatott sajtó helyzetéről kérdezi vendégeit. A Jegyzett Tőke című műsor az ellenérdekelt felek érveinek bemutatására vállalkozik, az elhangzottakat egy nappal az adás után az interneten is olvasni lehet, mégpedig a Political Capital honlapján.
Szombathy-Papp mérkőzés mikrofonnal
Szombathy Pál, a Magyar Hírlap főszerkesztője és Papp Béla, a Ringier Kiadó ügyvezető igazgatója a mikrofon előtt találkozik - a szerdai rádióműsor, a készítők szerint a honi sajtóviszonyokról szól majd.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.