Szijjártó Péter azt ígéri, kőkemény lesz Brüsszelben

A kormány sem az ukrajnai fegyverszállítás finanszírozására szánt, s eddig is blokkolt 500 millió euró, sem az újabb javaslat szerinti 20 milliárd euró kapcsán nem hajlandó semmifajta tárgyalásra, amíg Kijev le nem veszi az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanács ülésének szünetében kiemelte, hogy továbbra is háborús hangulat uralkodik Brüsszelben, a békéről ezúttal sem volt szó, sőt olyan javaslatot terjesztettek elő, amelynek értelmében a blokk a következő négy évben 20 milliárd eurót fordítana az ukrajnai fegyverszállításokra, amiből Magyarországra nagyjából 200 millió euró esne.

Ezzel mit is mond az Európai Unió? Hogy négy évig még úgyis háborús berendezkedés lesz. Tehát most már nem csupán rövid távon nem gondolkodik Brüsszel a békében, hanem már hosszú távon is háborús berendezkedést vizionál Európának - mondta.

"Döbbenetes ez a javaslat (...) Hát jogosan fogalmazódik meg a kérdés, hogy hány ember fog meghalni ezalatt a négy év alatt, amíg mi 20 milliárd euróval finanszírozunk fegyverszállításokat. És hány magyar fog meghalni ezalatt a négy év alatt?" - tette fel a kérdést.

Ringbe lép Szijjártó (Fotó: Facebook)
Ringbe lép Szijjártó (Fotó: Facebook)

Aláhúzta: az elmúlt ötszáz nap bebizonyította, hogy ezen konfliktusnak nincs megoldása a harctéren, s minél több fegyvert szállítanak, annál magasabb lesz a halálos áldozatok száma. "Ezért azt kérjük Brüsszeltől, Berlintől, Párizstól és Washingtontól is, hogy fegyver helyett inkább békét hozzanak a szomszédunkba" - jelentette ki.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az Európai Békekeretből eddig 5,6 milliárd eurót fordítottak a fegyverszállítások finanszírozására, és most újabb 500 millió eurót kívánnak jóváhagyni, de a kormány ehhez nem járul hozzá addig, amíg Ukrajna le nem veszi a háború nemzetközi szponzorainak listájáról a legnagyobb magyar banknak számító OTP-t.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo