A kiemelt jelentőségű gazdasági és pénzügyi perek szabályozását, új per-típus bevezetését tervezi az igazságügyi tárca - jelentette be Petrétei József miniszter. Ha a 100 millió forintot meghaladja a pertárgy értéke, akkor nem elegendő az eddigi szokásos eljárás alkalmazása. A koncepció kiemelt szerepet szán a perelőkészítő szakasznak, ezzel megakadályozva a per elhúzását is. Az új pertípus szigorúbb feltételei kizárólag a felek közös kérése - alávetése - esetén alkalmazhatók, tehát semmilyen kényszer nem érvényesülne. A kormány az új társasági törvény és cégtörvény koncepciójáról szóló határozatában írta elő az igazságügyi tárca számára, hogy a cégjogi kodifikációhoz kapcsolódva ki kell dolgozni a komplex, bonyolult jogi megítélésű perek különleges eljárási szabályait, mint a Polgári perrendtartásban szabályozott új pertípust. A megindult kodifikációs munka keretében készült el a koncepció első, szakértői változata, amelyet a minisztérium az igazságügyi, bírósági szervezetek számára szakmai egyeztetésre bocsátott. Petrétei József miniszer közölte, bizonyosnak látszik, hogy a perléssel kapcsolatos szakmai követelményekre figyelemmel, a jogi képviselő igénybevétele kötelező lesz.
Szigorítva gyorsít az igazságügyi tárca
Gyorsabbak lehetnek a perek a bíróságokon, s ha a 100 millió forintot meghaladja a pertárgy értéke, akkor nem lesz elegendő az eddigi szokásos eljárás alkalmazása.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.