Az amerikai üzleti kultúrában nagy hagyománya van a kognitív pszichológia érvényesítésének. Végletesen leegyszerűsítve: amit gondolok, azzá válok. Amilyenek a gondolatmintáim, ahhoz idomul a viselkedésem. Ezt szajkózzák a menedzsment guruk könyvei. Napoleon Hill 1937-ben jelentette meg Think and Grow Rich (Gondolkozz és gazdagodj) című könyvét, ami e gondolati iskola előfutára. A kötet megírásához 500 self-made milliomost interjúvolt meg, vagyis olyanokat, akik önerőből, nem örökségből szerezték vagyonukat. Az elmúlt években Steve Siebold How Rich People Think (Hogyan gondolkodnak a gazdagok) című könyve váltott ki élénk figyelmet, ő már 1200 milliárdossal és milliomossal ült le beszélgetni. Mindkét szerző vallotta és vallja, hogy a meggazdagodásnak (illetve az ezt lehetővé tevő anyagi sikernek) több köze van a mentalitásunkhoz, mint a pénzhez magához.
De milyen is ez a mentalitás?
Az alábbi, a Business Insider által összeszedett megállapítások talán sarkítanak, de mindenképpen elgondolkodtatóak.
Az önzés erény
Sokakban él a kép, miszerint a gazdagok önzők, azért jutottak oda, ahova, mert csak magukra gondoltak. Siebold szerint "a gazdagok teszik a dolgukat és megpróbálnak boldogok lenni." Véleménye szerint baj az, hogy az átlagemberek ezt negatívumként ítélik meg. Ezért maradnak szegények. A szerző szerint ha az ember nem gondoskodik magáról, nem tesz azért, hogy anyagilag megteremtse a bőség és a biztonságos egzisztencia alapjait a maga számára, akkor nem tud a világért sem tenni túl sokat. (Legfeljebb önkéntesként az idejét-energiáját adhatja a közjót szolgáló ügyeknek, szervezeteknek.) Azt is megjegyezhetjük, hogy az önző milliárdos képe meglehetősen hamis. Különösen az angolszász kultúrában van hagyománya annak, hogy a gazdagok adakoznak, sőt vagyonukat idős korukban saját alapítványba forgatják át, ami a nekik kedves közügyeket vagy a társadalom szegényebb rétegeit támogatja.
A szegénység minden rossz gyökere
A gazdagok szerint a szegénység minden rossz gyökere. A szegények viszont azt hiszik, hogy a pénz minden rossz gyökere. A társadalom alacsony jövedelmű szegmensében gyakran lenézik vagy megvetik azokat, akik viszik valamire anyagilag - mondja a szerző - mert automatikusan azt feltételezik róluk, hogy valamilyen fifikás trükkel, csalással tettek szert a vagyonukra. Vagyis nem játszottak tisztességesen a piaci körülmények között. Az átlagemberekbe beleivódtak azok az előítéletek, hogy a gazdagok vagy csak szerencsések vagy tisztességtelenek - és különben is, pénzzel nem lehet megvásárolni a boldogságot. (Hogy vajon ezt irigységből feltételezik vagy nem, az már külön téma.)
A gazdagok ugyan tudják, hogy pénz és boldogság közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, de azt azért megértik, hogy a pénzzel igenis egyszerűbbé válhat az ember élete (sok mindent el lehet intézni vele, sok terhet levehetünk a vállunkról azzal, hogy mások dolgoznak nekünk), sőt akár élvezetesebb életet is élhetünk, ha megvannak hozzá az anyagi eszközeink, hogy hódoljunk kedvenc kedvteléseinknek, hobbijainknak, szenvedélyeinknek.
Erre mondta fanyarul Somerset Maugham, korának egyik legismertebb és leggazdagabb írója, hogy depressziósnak lenni nem jó, de ha már az ember az, akkor mindenképpen jobb egy luxusszálloda lakosztályában levertnek lenni, mint bárhol másutt.
Viszlát fizetés!
Siebold úgy látja, a középosztály azzal zárja magát kalitkába, hogy élete végéig alkalmazottként látja magát. A megbízható állás, a kiszámítható havi jövedelem és az időnkénti béremelés valóban nagy biztonságot nyújt, de nem feltétlenül ad lehetőséget nagy pályaívre - hacsak nem vált viszonylag gyakran munkahelyet az ember, vagy egy olyan cégnél dolgozik, ahol lehet felfelé menetelni a ranglétrán.
A gazdagok többsége önmaga munkaadója és főnöke, aki saját vállalkozása építésében érdekelt. Persze, ez nagyobb rizikót jelent, de nagyobb esélyt is a kitörésre.
Logikus viszony a pénzhez
Az átlagember érzelmi alapon közelíti meg a pénzt és a pénz birtoklását. Siebold szerint az átlagos értelmi képességű, kellőképp iskolázott és egyébként sikeres ember egy szempillantás alatt átalakulhat olyasvalakivé, akit a félelmek és a hiány fogalma mozgat. Az ilyen embernek a legnagyobb vágya az lesz, hogy biztonságosan nyugdíjba mehessen.
A gazdagok teljesen másképp közelítik meg a vagyont kérdését. Úgy lettek gazdagok, hogy a pénzt annak látták ami: eszköznek. És logikusan közelítették meg, nem érzelmi alapon (pl. ami csakis biztonságot ad). A pénz lehetőségeket nyit meg, több opciót tesz elérhetővé az ember számára, vagyis a szabadságot, a kreatív kiteljesedést és az üzleti, szakmai önérvényesítést segíti.
Az átlagemberek legfeljebb a nyugdíjas éveikre reménykednek ilyen szabadságban, a gazdagok viszont már fiatalon fiatalon ennek az anyagi függetlenségnek az elérésére törekedtek.
A pénz, mint szövetséges
A középosztály hajlamos ellenségnek látni a pénz, nem pedig akként, amivé valójában válhatna: a szövetségesévé. Ez is egy régi, széles körben bevett minta -ha tetszik agymosás- része. Elvégre azt tanították nekünk, hogy a pénz ritka és véges eszköz. Szűkség van belőle, nem bőség, olyasmi, amit "nehéz megszerezni és nehéz megtartani." Nem csoda, hogy az emberek nagy részének "diszfunkcionális, ellenséges viszonya van a pénzzel" - mondja Siebold.
Mások pénzén érvényesülni
Az átlagemberek azt hiszik, hogy mindig saját tőkéből kell vállalkozni, új üzletekbe belevágni. Pedig sok mogul gazdag rokonoktól, ismerősöktől kért pénzből, vagy akár bankkölcsönből hozta össze vállalkozását, amivel világi és anyagi sikert ért el.Nem haboztak mások pénzével finanszírozni a projektjeiket, de nagyon logikusan átgondolták, hogy mik a bebukás és a megtérülés esélyei. Mert ha egyszer-kétszer elbukja az ember mások pénzét, akkor annak híre megy és a saját boldogulási, finanszírozási lehetőségei csorbulnak a jövőben.
Érzelem és kapzsiság mozgatja a piacokat
Az átlagember azt hiszi, hogy a piacokat logikus stratégia mozgatja (sok neoliberális közgazdász próbálta ezt elhitetni a jónéppel). A gazdag ember pontosan tudja, hogy a piacot két dolog mozgatja: félelem és kapzsiság. Mert a piac is emberekből áll. Azokból, akiket a gazdasági szaksajtó "befektetői közösségnek" titulál néha. És mint mindenki, a befektetői közösség tagjai is bedőlnek olykor tévhiteknek, hamis divatoknak stb. Az okos gazdag ember minden döntésébe belekalkulálja, hogy a "piac" sem tévedhetetlen, hisz emberekből áll. Aki átlátja mindezt, az stratégiai előnyre tesz szert és nem dől be minden új befektetői divatnak.
Ésszerű kockázatvállalás
A középosztály, ha van némi befektetni valója, akkor is biztonságosan játszik. A gazdagok viszont tudatosan kockázatnak. Minden befektető veszít olykor, az elsőrangú invesztorok ezért tudják, hogy mikor és mekkora mértékben ésszerű kockázatot vállalni és mikor nem. Úgy teszik meg a tétjeiket, hogy ha beüt a krach, akkor se veszítsék el a képességüket, hogy a megmaradt tőkéjükkel továbbra is hozamot nyerjenek.Vagyis kockáztatnak, de tartózkodnak attól a rizikótól, hogy teljes vagyonukat bebukják.
Pénzszerzésre koncentrálni, nem a takarékoskodásra
A középosztály a megtakarítással, a spórolással van elfoglalva. Kedvezményesen vásárol, megvonja magától a luxusnak tekintett dolgokat, az a célja, hogy a költései csökkentésével maradjon több a bankszámlán. Ezzel szemben a gazdagok Seibold szerint sokkal inkább arra koncentráltak már a kezdetekkor is, hogy növeljék a bevételeiket.
De ez azért más források szerint nem mindig van így. Egy magyar származású kanadai milliomos -egy tévékamera előtt- például azért mondta azt a sofőrjének, hogy parkolja le a limuzinját a másik parkolóban, mert az egy kicsit olcsóbb. Nem mintha a 350 millió kanadai dollárjából nem telt volna a néhány dollárnyi különbözetre. De megindokolta választását: az ár-érték arány a lényeg. Szívesen ad ki sok pénzt olyasvalamiért, ami sokat jelent neki. De ami nem (ilyen a parkolás, hiszen mindkét parkolót ugyanúgy őrzik), ott minek szórja a pénzt ok nélkül? Ha a konkurencia olcsóbb, oda fog menni.
Forrás: Business Insider
