Síelni megy? Ennyi pénzt kell a biztosításra költenie

Így alakulnak a díjak a szezonban.
 

Az idei szezonban naponta és személyenként átlagosan 870 forint körül alakul a síbiztosítás díja, ami mintegy 3 százalékkal haladja majd meg az előző szezon 845 forintos átlagát – jelzi előre az Insura.hu az aktuális utasbiztosítási módozatok és az eddigi, előzetesen megkötött szerződések ismeretében.

A biztosításközvetítő portál oldalain a nyaralási szezonban 710 forint volt az utasbiztosítások napi átlagdíja, a téli sportokra kalkulált 870 forint ezt 23 százalékkal haladja meg. A díjtöbblet oka a síeléshez kapcsolódó olyan pótlólagos szolgáltatások, mint a helikopteres mentés, amely ma már szinte kivétel nélkül része minden síbiztosításnak. Szintén része már egy átlagos konstrukciónak is a felszerelésre vonatkozó kártalanítás. Emellett évről évre egyre többen választják az olyan prémium termékeket is a síelni indulók, amelyeknek része az utazás teljes vagy részbeni meghiúsulása miatt igénybe nem vett szállás, síbérlet vagy egyéb program díjának megtérítése.

„Piaci becslések szerint ma már az utazni készülők közel kétharmada köt utasbiztosítást külföldi útja előtt, a síbiztosítás esetén pedig ez az arány a 80 százalékot is közelíti. Mindez nem véletlen: egy átlagos városnéző úthoz képest jóval nagyobb kockázattal és sokkal jelentősebb kiadással nézhet szembe, aki kihagyja ezt a védelmet – magyarázza Dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója. – Az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) minden esetben csak kiegészíteni képes az utasbiztosítást, de hiányosságai főként a sípályákon mutatkoznak meg. Itt ugyanis a betegszállítás (amelyre az EEK semmilyen fedezetet nem ad) a terep sajátosságai miatt gyakran csak helikopterrel oldható meg, melynek költségei több millió forintot tesznek ki. További gondot okozhat az is, hogy számos síközpontból olyan magánegészségügyi intézménybe kerülhet a sürgős ellátást igénylő sérült, amely az EEK-t nem is fogadja el.”

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo