Pénzről, fejlesztésekről helyben dönthetnek a kistérségek

Fejlesztési tanácsok jönnek létre a kistérségekben, s ezekből egyetlen település sem maradhat ki. A most elfogadott törvénymódosítás azért is fontos, mert több pénzt kaphatnak már a következő évben is a régiók. A parlamenti döntés értelmében feláll a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács. Elkészült a „Regionális megyei és kistérségi adatok tára” című kiadvány, illetve a Kistérségek értékleltára, az előbbi a döntéshozatalt, az utóbbi az általános tájékozódást segíti.

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Önálló fejezetben jelenhetnek meg a költségvetésben a régiók már 2005-ben, s ezzel nem kerülhet sor arra, amire az idein, amikor is a büdzséből alkukkal lehetett megszerezni forrásokat. Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztési politikai államtitkára ezzel az abszolút rövid távú programmal is számolhat már ez év közepén, illetve reményei szerint azzal is, hogy megtervezett feladatokat lehet majd finanszírozni e közforrásokból. Mindehhez egyebek mellett a jogi feltételek kedvező alakulására is szükség volt, arra, hogy az Országgyűlés június 21-én elfogadja a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény módosítását. Az Országos Területfejlesztési Tanács ezentúl meghatározó döntéseket hozhat úgy, hogy a területfejlesztési kormányzatot koordinációs kötelezettség terheli. A magas szintű jogszabály alapján a kistérségekben fejlesztési tanácsok jönnek létre, s ellátnak területfejlesztési feladatokat is. A tanácsban valamennyi település részt vesz, s egyben teret kapnak a gazdasági és civil szervezetek is a döntéshozatal valamennyi fázisában. Nagy Sándor – kommentálva a parlamenti döntést – jelezte, hogy a többcélú kistérségi társulási forma funkciói annyiban mindenképpen megőrződnek, hogy a kistérségi fejlesztési tanácsokról intézkedő törvény megengedi számukra is a területfejlesztési feladatok ellátását.

A júniusi országgyűlési jogalkotói munka eredményeként növekedhet a régióknak folyósítható pénz. (Ami már csak azért is helyénvaló, mert az idén csupán 20,6 milliárd forintnyi összeg szánatott erre a célra.) A regionális fejlesztési tanácsok a több pénzhez egyúttal több feladat is kapnak. A Közép-Magyarországi Régió jövőbeli helyzetétől nem függ az, hogy megalakulhat a. Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács (Egyelőre még nem érvényesülhetett a területfejlesztés politikai államtitkárának indítványa arról, hogy a regionális fejlesztési tanácsokban az önkormányzati választásokon mandátumhoz jutottak alkossák a döntéshozó grémium döntő többségét. Napjainkban a tárcák képviselői alkotják a többséget.)

A regionális operatív program keretében június közepéig a beküldött 400-ból 110 pályázatot befogadott a bíráló szervezet. Ezeknek a beadványoknak a pénzigénye 23 milliárd forintot taksál. Az elbírálás során eddig 52 pályázatról született meg a pozitív tartalmú döntés – szerződéseket az elkövetkezendőkben kötnek a pályázók, illetve a kormányzati illetékesek -, s itt a támogatási igény 11-12 milliárd forint. Nagy Sándor a beadványok típusait jellemezve elmondta, hogy a legtöbb forrásigény az óvodai és alapfokú oktatási-nevelési intézmények infrastruktúrális fejlesztésére, valamint az alsóbb rendű utak felújítására érkezett, azon pedig nincs mit csodálkozni, hogy a városi rehabilitációra, vagy az ugyancsak komplex turisztikai vonzerő javítására kevesebb pályázatot nyújtottak be.

A területfejlesztés politikai államtitkára bemutatta a „Regionális megyei és kistérségi adatok tára” című kiadványt, melyet „Remek adattárnak” kereszteltek. Ez a füzet formában is olvasható kiadvány statisztikai adatokra alapozva tartalmaz információkat a területi egységekről, illetve megismerhetők a településeknek folyósított állami támogatások típusaik és méretük szerint. Az ugyan igaz, hogy a Remek adattár most egy statikus képet mutat, hiszen egy meghatározott időpont számait sorakoztatja fel, de időnek utána aktualizált információkkal frissíti az adattárat a kiadásért felelős Váti kht. A vállalkozás célja az, hogy mind a helyi, mind az országos döntések megfelelő minőségű és teljes áttekintésre módot adó adatokra alapozva születhessenek meg.

Búza Péter koordinálásával indult el egy könyvsorozat is. A Kistérségek értékleltára címet viselő kiadvány sajátja, hogy a 168 körzetet egységes szempontok szerint tekinti át, részletezve a kistérségek adottságait, értékeit, örökségeit. Bemutatják a helyi kulturális élet jellegzetességeit, s természetesen alapvető statisztikai adatokkal is segítik a tájékozódást. A kézikönyvet forgató olvasók nem csupán száraz adatokat nyernek az egyes térségekről. Ötleteket meríthetnek, amennyiben nem a saját lakhelyük irodalmát, hanem más területi egységek információit böngészik éppen.

Véleményvezér

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.
Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda

Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda 

Pokorni Zoltán annak idején kéz levágást ígért azoknak, akik lopnak.
Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással

Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással 

Orosz-magyar közös titkosszolgálati akció?
A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo