Otthon is van zajártalom

Az otthon alapvetően a nyugalom és csend színhelye. Ha egy kicsit jobban figyelünk azonban, rá kell ébrednünk, hogy ott is folyamatos zaj vesz körül. A saját elektronikus eszközeink mellett a szomszédok és az utcáról beszüremlő zaj elől sincs menekvés, ezek részei a mindennapi stressznek.

Budapest egy tavalyi mérés szerint Európa egyik leghangosabb városává lett, ahol gyakorlatilag minden második ember ártalmas erősségű zajban él. Ez többek között a folyamatos technológiai fejlődés következménye, okolható érte az autók számának drasztikus növekedése, de például az éjjel-nappal nyitva tartó üzletek is növelik egy-egy utca zajszennyezettségét.


Az áthallást csökkentheti egy nagyobb könyvespolc is

Biztos, hogy ártalmas

A zaj, még ha nem is olyan erős, hogy ezt tudatosítsuk, az egészségre is ártalmas, bár az általa okozott élettani károsodás általában csak hosszú idő után észlelhető, így ez megnehezíti a kettő közötti összefüggés megállapítását. A zaj ennek ellenére minden bizonnyal fárasztja a szervezetet. Ez onnan is látszik, hogy ha csend van, az agyunk a kevesebb inger miatt sokkal hatékonyabban tud működni.

Mi a túl hangos?
Szakértők szerint hosszabb távon a 85 decibel (dB) fölötti zajszint az, ami káros. Az ilyen hangokat a lehető leghamarabb meg kell szüntetni. Összehasonlításul alább néhány megszokott tevékenység zajszintje decibelben:
■ normál emberi légzés: 8–12,
■ iroda: átlagosan 35–45,
■ beszéd: 55–60,
■ porszívó: 50–70,
■ ébresztőóra: 80,
■ sziréna: 110.
Egyes hangok csak megzavarnak, mások viszont komoly károsodást is okozhatnak, ha meghaladnak bizonyos zajszintet (decibelben):
■ alvás megzavarása: 20–30-tól, ■ pszichés terhelés: 25–40-től,
■ beszédérthetőség romlása: 40–50-től,
■ vegetatív idegrendszeri hatások: 60-65-től,
■ halláskárosodás: rendszeres zajexpozíció esetén körülbelül 85 decibeltől, de egyszeri hatás esetén is felléphet 130–140 decibelt elérő zaj esetén.

A zaj csökkenti az alvás mélységét és idejét, megváltoztatva ezzel a szervezet természetes napi ritmusát, ez pedig összetett mechanizmusokon keresztül az idegrendszer túlterheléséhez vezethet. Fáradékonyabbak leszünk, lassul a reakcióidőnk, stresszesebbé, ingerlékenyebbé válunk. A romló alvásminőség hosszú távon a koncentráció és a teljesítmény csökkenéséhez vezet, az immunrendszer pedig károsodik. A zajhoz nem lehet hozzászokni, ezért lehetőség szerint a csökkentésére kell törekedni.

A társas lét zörejei

A lakásokon belüli zajártalom két típusa a testhangok - például a fenti lakó lépéseinek zaja - és a léghangok - televízió, rádió, gyereksírás, hangos beszéd, vízcsobogás, recsegő bútorok, hörgő csövek.

Az áthallás régi és modern építésű házakban egyaránt okozhat problémát, de nagy hatékonysággal kezelhető már a lakásban lakva is. Számos utólagos hangszigetelő rendszer létezik, amelyek - elsősorban kőzetgyapotrétegekkel - távol tarják a kellemetlenséget, ezek beépítéséhez azonban szakember szolgálatait kell igénybe venni.

A kevésbé hatékony, viszont házilag alkalmazható megoldások között fontos szerepe van például a parafának, amely az egyik legjobb hangszigetelő anyag. Sokat javíthat a komfortérzeten a textilek alkalmazása is, amelyek elnyelik a hangok egy részét. Léteznek kifejezetten hangszigetelésre tervezett szőnyegek, az utcai zaj szűrésére kaphatóak speciális, hangszigetelő redőnyök is, amelyek békésebbé tehetik az éjszakai pihenést. A szomszéd felőli áthallást csökkentheti egy nagyobb könyvespolc is, a porózus papírtömeg ugyanis meglehetősen jól szigetel.

Gépek között

A háztartási gépek is sokat tesznek az otthoni nyugalom megzavarásáért. Kutatások szerint a háziasszonyok többsége a teljesítmény utáni második legfontosabb paraméterként értékeli a porszívók esetében a zajszintet, de más gépek esetében sem érdemes figyelmen kívül hagyni ezt. A gép zajszintjét a gyártóknak kötelező feltüntetni a terméken, ami nemcsak a tájékozottságot javítja, de egyúttal motiválja is a gyártókat a csendesebb eszközök kifejlesztésére. Szakemberek szerint a 3 decibellel alacsonyabb zajszint már fele olyan hangosnak érződik az emberi fül számára, így az adatok

összehasonlítása során ezt érdemes figyelembe venni. A nappalival egybenyitott, amerikai típusú konyhák divatja miatt a hangos hűtő- vagy mosogatógép zaja a pihenőzónából sem zárható ki könnyedén, így a gépek keltette hangok még inkább előtérbe kerültek.

A készülékek belsejében keletkezett zajt a rezgések csillapításával, konstrukciós precizitással, nagyon pontos illesztésekkel, a légáramlás optimalizálásával, megfelelő hangszigetelő anyagok használatával csökkenthetik a gyártók, és a prémiumkategóriás termékek esetében erre általában figyelmet fordítanak. A klímaberendezések beltéri egysége nem különösebben hangos, a legtöbb készüléken ráadásul úgynevezett „alvás" funkció is van, ilyenkor nagyon alacsony fordulatszámon működik a ventilátor és teljesen hangtalan. A kültéri egység által keltett zajt viszont extrém esetben akár birtokháborításnak is minősíthetnek a szomszédok. A gyártók természetesen ez esetben is úgy alakítják a terméket, hogy az a lehető legkisebb zajt keltse, de magunk is tehetünk ezért. A kültéri egység rögzítésénél a tartókonzol és a berendezés közé gumibak tehető, így akadályozva meg a rezgést és a hangképződést.

Véleményvezér

Ezért irtó drága a zöldség és a gyümölcs Magyarországon

Ezért irtó drága a zöldség és a gyümölcs Magyarországon  

Két ábra mutatja, hogy az európai országokban hogyan változott a zöldségek és gyümölcsök ára 2014 és 2023 között.
Szenzáció a magyar költségvetésben

Szenzáció a magyar költségvetésben 

Meglepő számok a nyugdíj költségvetési sorain.
Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba

Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba 

A kormánytagok luxusutazásai lassan mindennaposak.
Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban

Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban 

Az életszínvonal egyik legfontosabb mutatójában mindenki alá értünk Európában.
Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét

Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét 

A magyar nyomozó hatóságokról nem fognak expresszt elnevezni.
Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása

Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása 

Ismét kifogtunk egy utolsó helyet az Európai Unióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo