"...Kérem engedjenek a kísértésnek, olvassák végig a könyvet és ha késztetést éreznek, nézzenek utána, hogy mi köze van mindehhez egy hadvezérnek, a festészetnek és esztétikumnak, a rómaiak hajózásra és életre vonatkozó szentenciáinak, a Balatonnak - szinte mindennek. És persze tőzsdézzenek, ki-ki ízlése, beállítottsága és kockázatvállaló képessége szerint. Megéri, ahogy ez a könyv is" - írja Jaksity György, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke a könyv előszavában. A szerző közelről ismeri a tőzsde működését: mégis, a kívülállók számára is befogadhatóan tudja bemutatni ezt a sokak számára elsőre bonyolultnak tűnő világot. Kenessei András nevéhez elsősorban egy új műfaj, a műkereskedelmi szakirodalom megteremtése fűződik: számos sajtóorgánumban jelent meg műkereskedéssel kapcsolatos elemzése, kritikája, beszámolója. 1998 óta foglalkozik a tőzsdével: a Magyar Rádióban ekkor indult Tőzsdevidék című heti magazinműsora, amely az Őszinte részvényem "előfutárának" tekinthető. A rádióműsor készítése során erősödött meg az a meggyőződése, hogy az aukciós műkereskedelem és a tőzsde között feltűnően sok hasonlóság van. A témában edzetlen szemeknek, könnyed nyelvezetben íródott könyvből az olvasó elsajátíthatja tőzsdézéshez elengedhetetlen alapfogalmakat, mint a Fibonacci-folyosó, vagy a Bollinger szalag, a szerző külön fejezetben tér ki a tőzsdepszichológia vagy a tőzsdei evolúció kérdéseire.
Őszinte részvényem - avagy tőzsdézésről egy műkereskedő szemével
Megjelent Kenessei András Őszinte részvényem című kötete, mely számos más tőzsdéről szóló könyv után a börze világát egyedi megközelítésben ismerteti meg az olvasóval. A művészettörténész szerző sorrendben kilencedik nyomtatásban megjelent művét december elején mutatta be a sajtó képviselőinek.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.