Óriási veszély leselkedik a nyugdíj előtt állókra

A biztosítók európai szervezete, az Insurance Europe (IE) tizenöt európai országban végzett felmérése szerint a felnőtt lakosság több mint egyharmadának nincs önálló nyugdíjmegtakarítása; Magyarországon az európai átlagnál rosszabb a helyzet, 47 százalék ez az arány - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Az IE felmérései azoknak az előrejelzéseknek kapcsán indultak el, amelyek szerint az Európai Unió 80 év feletti népessége 2017 és 2080 között több mint kétszeresére nő. Ez a nyugdíjrendszereket egész Európában jelentős nyomás alá helyezi. Becslések szerint évente mintegy 2 ezer milliárd euró kiegészítő nyugdíjmegtakarításra lenne szükség Európában.

A Mabisz felidézte: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint Magyarországon az idei harmadik negyedév végén a rendszeres díjú nyugdíjbiztosítási szerződések száma megközelítette a 480 ezret, míg az egyszeri díjasoké az ötezret. A szokásos év végi hajrát követően a folyamatos díjas szerződések száma várhatóan átlépi az 500 ezres küszöböt.

A nyugdíjbiztosítások díjai után 2014 óta vehető igénybe adókedvezmény, ami a befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. A visszajáró összeget az adóhivatal a biztosítónál vezetett számlára utalja, ezzel is növelve az időskori megtakarítás összegét. Mivel a törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést, év végén jellemzően sok ügyfél igyekszik eseti befizetésekkel maximalizálni az adókedvezmény összegét, illetve az új biztosítások kötése is látványosan megugrik ilyenkor. A maximális adókedvezmény eléréséhez az kell, hogy a tárgyévben történő díjbefizetések összege legalább 650 ezer forint legyen - hívta fel a figyelmet a Mabisz.

(MTI)

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo