Ördögűzők jelentek meg a Fideszben

Van abban valami nagyon elmebeteg, amikor valakinek annak apropóján, hogy édesapját egy háborodott meg akarta gyilkolni az jöjjön ki a fejéből, miszerint a papa évek óta a sátánt szolgálja. Jeszenszky Zsolt a Fidesz főpropagandistája azonban ennél is tovább megy, a bajok mögött egy globalista hálózatot lát, mint minden rossz zsarátnokát.

Persze, Istennek is van ebben szava. Apámat is megóvta. (Nem is egyszer; a két támadáson kívül az elmúlt három évben három komolyabb síbaleset is érte.) Ahogy megóvta Trump elnököt is egy olyan merénylettől, aminek a megúszása minden valószínűségnek ellent mond. De Isten útjai valóban kifürkészhetetlenek. Sokszor nem értjük, miért enged meg bizonyos negatív dolgokat, és miért avatkozik néha mégis közbe. Bár ha a szellemvilágot kellően ismerjük (amiben én azért viszonylag kezdő vagyok), akkor sok mindent megérthetünk: ennek is vannak ugyanis törvényei. A démoni erőknek vannak bizonyos jogai (ezeket „szellemjogoknak” nevezik), és nem véletlenül vannak a katolikus egyháznak minden egyház megyében „hivatásos” ördögűzői is.

És most találta a fején a szöget Jeszenszky Zsolt. A globalista hálózat ellen is ördögűzőkre van szüksége a Fidesznek, mese nincs, mint az egyháznak, hiszen ezt a hálózatot Jeszenszky szerint a sátán irányítja. Ez a fő üzenet. Az ördögűzésre pedig ki lenne a alkalmasabb, mint ő maga, mert kétség nem férhet hozzá, hogy Jeszenky írásának legfontosabb indítéka: jelezni a Főnök felé, hogy nekem még apám meggyilkolási kísérlete kapcsán is a Fidesz szent zászlajának megvédése jár az eszemben. Ilyen hű szolgád vagyok Viktor! Ámen.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo