A rendszerváltoztatáskor Antall József a pártokra épülő parlamentre és a kormányfői rendszerre tette a voksát. Ebben pártja az MDF és minden MSZMP-vel szemben álló akkori párt támogatta. Támogatták már csak azért is, hogy a nép ne a magát a rendszerváltás élharcosának hirdető MSZMP vezető Pozsgai Imrét válassza elsőként, sokkal nagyobb jogkörrel felruházott köztársasági elnökké. Az lett volna szép. Úgy jöttek volna vissza a komcsik, hogy el sem mentek. De Antall József ellenzéki politikust, az SZDSZ által javasolt Göncz Árpádot jelölte a posztra. Ezt nevezik demokratához méltó gondolkodásnak. Az ilyesmit hívják politikai eleganciának. Még akkor is, ha ennek ellentételezéseként a kétharmados, MSZMP időkből származó törvények hatályon kívül helyezéséhez való támogatást kért az ellenzéktől. Ez volt az MDF SZDSZ paktum. Az ország kormányozhatósága érdekében kormány és ellenzék megállapodott. Ez a normális demokráciák normális menete. Antall József továbblépett, a szimbolikus köztársasági elnöki jogkört kiegészítette a Köztársasági Elnöki Megbízott Hivatala intézményével. Ez a hivatal a francia prefektúra intézményéhez hasonlatos. Általában három megyét ölelő, a kormánytól független regionális, és megyei szervezetekkel, hivatalvezetőkkel működő intézmény volt. Vezetőit a köztársasági elnök nevezte ki. Ma a vármegyei kormányhivatalok élén álló főispánokat a miniszterelnök választja ki. Ennyit a fékek és ellensúlyok orbáni rendszeréről.
