Nyitva a határ nyugatra!

Az Európai Parlament megszavazta Magyarország és másik nyolc uniós tagállam csatlakozását a schengeni övezethez, így december 21-től megszűnhet a belső határellenőrzés többek között a magyar-szlovák, a magyar-osztrák és a magyar-szlovén határon.

Újabb feltétel teljesült ahhoz, hogy Magyarországgal együtt összesen kilenc uniós tagország (Ciprus kivételével a 2004-ben csatlakozottak, tehát Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia és Málta.) csatlakozhasson az immár 3,6 millió négyzetkilométeresre bővülő schengeni övezethez. A képviselők szerdán 468 igen, 21 nem, 34 tartózkodó szavazattal elfogadták a parlament véleményét rögzítő Coelho-jelentést.

EP: konzultációs jelentés és állásfoglalás

Ezen a területen az Európai Parlamentnek konzultációs joga van. Eszerint a jogszabály megszületésének feltétele, hogy a parlament véleményt nyilvánítson a kérdésben. Az EP tehát most formailag a saját véleményét összefoglaló jelentésről szavazott.

Korábban, november 8-án az uniós tagállamok bel-, illetve igazságügy-miniszterei is megállapították, hogy a kilenc ország felkészült a bővítésre, így - a parlamenti vélemény elfogadása után - a Tanács december 6-7-én végleg jóváhagyhatja, hogy 2007. december 21-étől megszűnjön a belső ellenőrzés a szárazföldi és vízi határokon. A repülőtereken 2008. március 30-án lépnek életbe hasonló szabályok.

A jogalkotás szempontjából elengedhetetlen konzultációs jelentés elfogadása mellett az EP egy állásfoglalást is megszavazott, amelyben a képviselők gratulálnak ahhoz, hogy a most csatlakozó államok rövid idő alatt képesek voltak felkészülni a schengeni bővítésre. Az EP "emlékezteti az új tagállamokat arra, hogy fenn kell tartani a biztonság magas szintjét, és továbbra is mindig szigorúan és hatékonyan meg kell felelniük a schengeni térség követelményeinek", emellett sürgeti a schengeni információs rendszer második generációjának (SIS II) mielőbbi teljes bevezetését.

Magyarország felel a keleti határ 15 százalékáért

Az EP jelentése csak minimális, technikai jellegű változtatást javasol. A parlament egyébként formailag a hozzá megküldött, eredeti javaslatban szereplő, év végi Schengen-bővítést hagyta jóvá, ez azonban nem lesz akadálya a december 21-ei határnyitásnak. (A rendszer kiépítését Brüsszel 70 milliárddal támogatta.)

A jelentéstevő Carlos Coelho (néppárti, portugál) az általa írt indokolásban sorra veszi a Schengenhez csatlakozó államokat. Magyarország esetében figyelmeztet: "ez az ország komoly kihívással néz szembe, hiszen a Schengen-övezet jövendő közép-keleti határának mintegy 15 százalékáért válik felelőssé". (Ferihegy már felkészült. )

A jelentéstevő dicsérően szól a magyar határigazgatásról, a dolgozók szakértelméről, a légi határok őrzésének szervezését pedig a legjobb példák közé sorolja. A rendőrségi együttműködés és a nemzetközi információcsere szempontjából a Hegyeshalom-Nickelsdorf közös határállomás a legjobb gyakorlatot valósítja meg - véli Coelho.

A jelentéstevő emlékeztet: korábban problémák akadtak a SIS-rendszer alkalmazásával, az októberi magyarországi ellenőrzések alapján azonban már elmondható, hogy a rendszer hatékonyan működik az egész országban, és a munkatársakat is megfelelően kiképezték.

Coelho kritizálja ugyanakkor a magyar vízumkiadás gyakorlatát: szerinte a biztonsági kockázatok, a vízumigénylők számához képest kevés személyes interjú, valamint az alacsony elutasítási arány a magyar jogszabályok átalakítását teszik szükségessé.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo