Ehhez előbb az SZDSZ-nek kellett megvonni a miniszterelnöktől a bizalmat – Csillag István menesztése a gazdasági tárca éléről alighanem csak az utolsó csepp volt a pohárban -, majd Medgyessynek ultimátumot adni, hogy vagy kiállnak mellette péntek estig, vagy…, és ez utóbbi következett be.
Sajtóértesülések szerint a lehetséges utód Kiss Péter kancellária miniszter, de sok más név is felmerült, így Gyurcsány Ferenc sportminiszteré - akit Medgyessy szintén menesztett - Szili Katalin parlamenti elnöké és Lendvai Ildikó frakcióvezetőé. A két hölgyről azonban úgy tudni, nem vállalnák el a felkérést. Az MSZP vezetése szombaton tárgyal az utódlásról újra.
Az új helyzet miatt a bejelentett kormányátalakítás érvényét vesztette, hiszen majd az új miniszterelnök joga lesz eldönteni, hogy kikkel kíván együttdolgozni.
Bővebben
Nem tölti ki a négy évet Medgyessy Péter miniszterelnökként
Fordulatos volt az elmúlt két nap a kormányátalakításról szóló bejelentésekkel, és még inkább az lesz a következő néhány. Alig néhány órával azután, hogy csütörtökön délután Medgyessy Péter miniszterelnök bejelentette, hogy mely minisztereitől és államtitkáraitól válik meg, kiderült, hogy tőle is megválik az MSZP.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.