Az interjú eredetileg a Piac & Profit nyomtatott, szeptemberi számában jelent meg.
Az elmúlt évtizedben számtalan kísérlet történt arra, hogy átfogó rendszertipológia, valamifajta egységes definíció szülessen arra a politikai és gazdasági berendezkedésre, amiben élünk. Csak néhány példa: Ungváry Rudolf a mutáns fasizmus meghatározásával próbálkozott, Bozóki András a hibrid rendszerrel kísérelte meg leírni a rendszert, Magyari Péter uradalomként jellemezte azt, míg az ön szerzőtársa Magyar Bálint a posztkommunista maffiaállam meghatározást találta megfelelőnek a jelenség leírására. Azt látjuk, hogy az a rendszer, ami az elmúlt tíz évben kiépült se nem klasszikus diktatúra, de már nem is demokrácia. Az önök meghatározása szerint pontosan micsoda az, amiben élünk?
– Az első dolog, amit érdemes tisztázni, hogy ez nem névadási verseny: nem az a kérdés, hogy melyik megnevezés mennyire frappáns arra, amiben élünk. Ha ennyiről lenne szó, nem kéne könyveket írni, elég lenne csak könyvcímeket. Az ön által említett szerzők sem csak nevet adtak a gyereknek, hanem részletes rendszerleírást készítettek. Ezeket kell egymáshoz képest mérlegelni, hogy melyik képes a rendszer viselkedését a legjobban magyarázni. Magyar Bálinttal ez alapján tartunk ki a maffiaállam mellett, aminek a meghatározása az elmúlt években sokat finomodott is a 2013 és 2015 között megjelent Magyar Polip-kötetek óta. Új könyvünkben a maffiaállamot világosan elhatároljuk az állam többi fajtájától, és elhelyezzük egy olyan fogalmi térben, amiben a volt szocialista országokban kialakult többi rendszerhez képest elemezhetővé válik. Kornai János munkája nyomán, az ő kategóriáit megkettőzve kétféle demokráciát, kétféle autokráciát és kétféle diktatúrát azonosítunk a térségben. Az a rendszer, amihez a maffiaállam tartozik, az autokrácia egyik fajtája, amit patronális autokráciának nevezünk: ennek központjában egy, a politikai és gazdasági erőforrásokat egyaránt uraló fogadott politikai család áll. Ez különböző jogállású szereplők jórészt íratlan normákat követő, egy központú, piramisszerű hierarchiája, tetején a csúcspatrónussal, Orbánnal. Ő pedig nem kormányoz, hanem családfőként rendelkezik státusok és vagyonok felett, mindenkinek a „jussa és érdemei” szerint.
Az önök meghatározása szerint tehát – röviden – egy úgynevezett patronális autokrácia (maffiaállam) épült ki az elmúlt tíz évben. Mennyiben képes komplex módon leírni ez a definíció az orbáni állam politikai és gazdasági jellegzetességeit? A kérdést másképpen is feltehetem, az eddigi rendszertipológiai megközelítések mennyire csak egy-egy részterületre koncentráltak, és mennyire voltak képesek megragadni a mechanizmus egészét. Mennyire igaz az a megállapítás, hogy eddig mindössze a metaforák szintjén sikerült megragadni a rendszert és annak működését?– A szakirodalomban számos állammegnevezés található, és mindegyiknek megvan a maga részigazsága. Amikor például klánállamról beszélnek, azzal egy szempontra, az uralmi elitnek a már említett fogadott családi jellegére utalnak. Egy másik szempontot jelenít meg a neopatrimoniális állam, ami a Magyari Péter-féle uradalomra hasonlít: ez arról szól, hogy bár léteznek a demokrácia formális intézményei, a csúcspatrónus az államot és a társadalmat a magánbirtokaként kezeli. Ha viszont nem a hatalmat, hanem a tulajdont célzó tevékenysége szempontjából nézzük a rendszert, akkor ragadozó államról kell beszélnünk, mert nemcsak az állami költéseket folyatják magánzsebekbe, hanem cégeket, ágazatokat is lerabolnak a fogadott politikai család tulajdonosi körének. Végül a bűnöző állam arra utal, hogy a korrupció nem eseti és az uralmi elit szándékaival szembemenő jelenség, hanem központilag szervezett és monopolizált állami funkció. A mi leírásunk ezt a négy szempontot egyesíti: az az állam, ami egyszerre klán-, neopatrimoniális, ragadozó és bűnöző állam, maffiaállamnak nevezzük. A könyvünkben aztán ezekre a tulajdonságokra felfűzve tárgyalunk még olyan, további jelenségeket is, mint az ideológia vagy a társadalmi szerkezet.
A könyv eredetileg angol nyelven jelent meg, annak a magyar fordítását tartjuk most a kezünkben. Hamarosan pedig oroszul és spanyolul is hozzáférhető lesz a kötet. A nemzetközi érdeklődés mennyiben magyarázható azzal, hogy a könyv által tárgyalt téma sem ország, sokkal inkább régióspecifikus; utalva a spanyol fordításra, nem kizárt a latin-amerikai országok érdeklődése a téma iránt, az orosz fordítást pedig talán nem is kell külön magyaráznunk.
– A könyv közvetlen előzménye a Stubborn Structures (Makacs struktúrák) című kötet, amit Magyar Bálint szerkesztett, és szintén a CEU Pressnél jelent meg. Ebben többek közt orosz, ukrán és belarusz kutatók tanulmányait olvashatjuk, akikkel együtt próbálták meg a korábban csak Magyarországra kidolgozott maffiaállam elméletét az egész régióra általánosítani. A magyar vagy az orosz rendszer például jól leírható maffiaállamként, illetve patronális autokráciaként. De vannak patronális demokráciák is, mint Románia vagy Ukrajna: ezekben több fogadott politikai család verseng anélkül, hogy képes lenne egy – a többi feje fölé nőve – dominánssá válni. A könyvünkben pedig hazánktól egészen Kínáig merészkedünk, ami valódi diktatúra, azonban már csak névben kommunista: valójában piackihasználó diktatúra. Ha még tovább akarnánk menni, Latin-Amerika vagy a Közel-Kelet országainak leírásához valószínűleg újabb rendszertípusokat kéne definiálnunk. De ahogy a maffiaállam fogalmát ki lehetett terjeszteni, úgy ehhez a munkához is minden adott a meglévő fogalmi keretünk alapján.
