Negyven oldal lett a Szembenézés

El kell jutni odáig, hogy már nem az egymásnak okozott sérelmek számítanak, hanem az, hogy a jobb- és a baloldal miben tud együttműködni az ország érdekében - nyilatkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök annak kapcsán, hogy elkészítette a Szembenézés című elemzést.

A kormányfő az anyagot kritikus és önkritikus elemzésnek tartja, őszinte szembesítésnek és szembesülésnek közállapotainkkal. A "Szembenézés"-ben több helyen is foglalkozik a jobboldallal Gyurcsány Ferenc. Úgy látja, ez az írás - miközben kritikus - mégis megteszi az első lépést az együttműködés felé.

Mint írja, a következő hetekben megkezdődik a közoktatás és a nyugdíjrendszer átalakítása, és ha a gazdasági növekedés alacsonyabb lesz a vártnál, azt is át kell gondolni, hogy más típusú adó- és járulékszerkezettel lendületbe lehet-e hozni a gazdaságot.

Gyurcsány Ferenc elismeri, hogy igaza van azoknak, akik azért bírálják, mert nem ismertette a választások után részletes politikai programját. Komoly hibának nevezi a balatonőszödi beszédet, mert nem a nyilvánosság előtt hangzott el, és nyelvi-stilisztikai megoldásai félremagyarázásra adtak lehetőséget.

A politikai helyzetet elemezve írja: "a tisztességes és demokratikus versenyhez a kritikus magatartás mellett méltányosság is szükséges. Azt gondolom, hogy ez utóbbit a magyar baloldal az elmúlt 15 évben nem kellően gyakorolta. A jobboldalról hasonló értelemben nem az én tisztem nyilatkozni, az ő felelősségükről nekik kell elgondolkodniuk" - fogalmazott a miniszterelnök.

Véleménye szerint a magyar jobboldal történelmi gyökerei, a rendszerváltáskor kialakult helyzete "sok mindent magyaráz abból a magatartásból, ami most a jobboldal bizonyos erőit jellemzi". Bizonyos értelemben ez, ha felmentést nem is, de választ talán ad a radikalizmusra is - tette hozzá.

A kormányfő beszélt arról is, hogy azért most született meg az elemzés, mert Magyarország veszélyes útra tévedt. "Hosszú, sok évig tartó folyamat eredményeként Magyarország egyre inkább a szociális problémáiba zárkózik, és megfeledkezett arról, hogy hosszú távú sikereinek a legfontosabb feltétele, hogy a régió versenyében a legerősebb állam legyen" - közölte.

Az elemzés több fejezete is foglalkozik az MSZP-vel. Rögzíti, hogy Kádár János és Nagy Imre öröksége közül egyértelműen az utóbbit kell választani. A miniszterelnök kiemelte, hogy ez a világos mondat teremti meg a világos politikának az előfeltételét. Álláspontja szerint tiszteletben kell tartani a rendszerváltás előtti 40-50 évet is, de a nosztalgia az emberekben a szociális biztonságához, a gyarapodáshoz kötődik, nem pedig a szabadság hiányához.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: az anyag célja az is, hogy hozzájáruljon a baloldal és a szocialista párt politizálásának, működésének modernizálásához.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo