Mit csináltak a magyar képviselők szeptemberben?

Bokros „semmilyen hivatalosan dokumentált aktivitást" nem mutatott, a Jobbik és az MSZP egymást szidta, de természetesen voltak, akik dolgoztak is. A szlovák nyelvtörvény és Sólyom László „révkomáromi afférja" sem maradt visszhang nélkül.

A Policy Solutions közpolitikai és politikai kommunikációs tanácsadó intézet havi rendszerességgel elemzi a magyar EP-képviselők strasbourgi / brüsszeli aktivitását. A magyar EP-képviselők múlt havi teljesítményét - felszólalásait, jogalkotó tevékenységét, médiajelenlétét - elemezve a szervezet szerint kiderül: szeptember folyamán politikai szólamokban a Jobbik, szakpolitikai munkában azonban a Fidesz volt a legaktívabb az Európai Parlamentben. Első jelentésük kiemeli Morvai Krisztina aktivitását: a képviselőnő kilencszer szólalt fel a legváltozatosabb témákban az EP plenáris ülésén, ugyanakkor Őry Csaba és Schöpflin György fideszes képviselők kapták a legkomolyabb közpolitikai súllyal bíró feladatot: mindketten szakbizottságuknak a 2010-es uniós költségvetésre vonatkozó módosító javaslatait terjesztették elő.

A hónapban nagy visszhangot váltott ki Gyürk András energiapolitikai kezdeményezése, amely a MOL-ban történt orosz tulajdonszerzéssel kapcsolatban sürgette meg a Bizottságot, hogy dolgozza ki az ellenséges felvásárlásokkal szembeni védelem kereteit.

A hazai sajtóban domináns témáknak megfelelően a szlovák nyelvtörvény és Sólyom László „révkomáromi afférja" sem maradt visszhang nélkül. Előbbi ügyben a brüsszeli szlovák nagykövetség előtti tüntetésen felszólaló Szájer József frakcióvezető, utóbbi kérdésben Gál Kinga, a Fidesz kisebbségpolitikai szakértője lépett fel határozottan.

Belpolitika Brüsszelben is

A Jobbik által a 2006. októberi 23-i rendőri túlkapások miatt élesen támadott szocialista Göncz Kinga a Magyar Gárda rasszista és megfélemlítő működését rótta fel a magyar radikálisoknak. Az MSZP képviselői a politikai ütésváltásokon túl szakmai munkával is felhívták magukra a figyelmet: Göncz Kinga a nyugat-balkáni országok vízummentességéért emelte fel a szavát, míg Tabajdi Csaba az európai tejipar megmentéséért indítványozott állásfoglalást. Herczog Edit szeptemberben elsősorban a potenciális biztos-jelöltsége miatt került a figyelem középpontjába.

Az EP-képviselők szeptemberi munkájának elemzése érdekességként emeli ki, hogy legtöbb képviselőtársával ellentétben az MDF egyetlen képviselője, Bokros Lajos eddig még nem mutatott semmilyen hivatalosan dokumentált aktivitást Brüsszelben.

A teljes elemzés az intézet szakmai blogjában olvasható.

 

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo