Mesterházy egyetért az őszödi beszéddel

Tartalmilag egyetért Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédével Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Szerinte az elmúlt húsz évben mindegyik parlamenti pártban voltak korrupt politikusok.

Túlságosan eltávolodott az emberek mindennapi gondjaitól és igényeitől a magyar politika - mondta Mesterházy Attila egy osztrák lap szombati számában megjelent interjúban. Újfajta politikai kultúrát kell követni Magyarországon - mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje a konzervatív Die Presse budapesti tudósítójának. "Lehetségesnek kell lennie, hogy a mértékadó politikai erők közös nevezőre jussanak az alapvető nemzeti kérdésekben". Mesterházy szerint a magyar politika megosztottságából csak egy fiatal politikusnemzedék törhet ki, amely "mentes a múlt terhétől".

"Nem volt helyes, hogy a 2002-es választási győzelem után hagytuk elszabadulni a kiadásokat" - felelte arra a kérdésre, hogy mit csináltak rosszul a szocialisták a nyolc év alatt. A közalkalmazotti béremelésre és a 13. havi nyugdíj bevezetésére nem volt fedezet a költségvetésben - tette hozzá. Elhibázottnak látja azt is, ahogy a jelenlegi parlamenti ciklus alatt hozzáláttak a reformok megvalósításához, mert nem készítették fel az embereket az alapvető változásokra. "Kezdetben azt gondoltuk, hogy az eredmények önmagukért fognak beszélni, és a reformokat visszamenőleg igazolni fogják...Ráadásul a reformokkal párhuzamosan szigorú takarékossági politikát folytattunk, amelynek az lett a következménye, hogy elvesztettük a társadalom támogatását" - állapította meg.

Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédével kapcsolatban azt mondta, hogy tartalmilag egyetért a volt miniszterelnökkel. A beszéd arról szólt - mondta - , hogy a nemzeti érdek elsőbbséget élvez az egyes pártok és politikusok érdekeivel szemben, és hogy a politikának végre tiszta vizet kell öntenie a pohárba, ahelyett, hogy illúziókban ringatná az állampolgárokat.

Mindenkinél vannak korrupt politikusok

Az elmúlt húsz évben mindegyik parlamenti pártban voltak korrupt politikusok - felelte a riporter felvetésére, miszerint az ellenzék a korrupció melegágyának tartja az MSZP-t. Az MSZP több törvénytervezetet is beterjesztett a témában, ezeket a Fidesz mind elutasította - mondta. Határozottan visszautasította a vádat, hogy a párt egészében véve korrupt lenne. "Véleményem szerint egy párt csak akkor lehet hiteles a korrupció dolgában, ha minden korrupt elemet kitaszít. És mi éppen ezt tesszük" - fogalmazott.

"A Fidesz mindeddig nem tisztázta a rasszista Jobbikhoz való viszonyát" - felelte a kérdésre, hogy tart-e a két párt együttműködésének lehetőségétől. Ha a Fidesz nem határolódik el határozottan a Jobbiktól, akkor kizárja magát a demokratikus pártok közül - mondta Mesterházy.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo